Lang Ádám bízik Marco Rossi meghívójában

Történelmet írt a csapatával.

Forrás: mlsz.hu

Lang Ádám, az Omonia Nicosia labdarúgója friss ciprusi bajnokként bízik abban, hogy bekerül Marco Rossi Európa-bajnoki keretébe, melyet csütörtökön hoz nyilvánosságra a szövetségi kapitány.

A 28 éves hátvéd az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta, a járvány miatt ők a buszban elszigetelve ünnepelték a klub történetének 21. bajnoki címét, eközben több ezer szurkoló a jármű körül állva bulizott jó pár órán át.

"A lefújás után még nem kezdődött az ünneplés, ugyanis a másik mérkőzésből volt hátra tíz perc. Az utolsó pillanatokat a csapattal együtt néztük, és mivel az Apollón csak döntetlent játszott, behozhatatlan lett az előnyünk, így kezdődhetett a felszabadult öröm és éneklés" - emlékezett vissza keddi 1-0-s győzelmükre és az azután történtekre Lang.

A védő kitért rá, hogy hosszú szezonon van túl, ugyanis a Bajnokok Ligája augusztusi selejtezője óta sűrű volt a program: a klub ősszel története során először szerepelhetett az Európa-liga csoportkörében, majd a kupában is helyt kellett állnia, és a bajnokság is az utolsó pillanatig kiélezett volt.

"Amennyiben kapok meghívót a válogatottba, ott is komoly feladatok várnak még ránk. Pozitívan, feltöltődve fogom elkezdni az edzőtábort, mert sikeres szezon van mögöttem nemcsak a klubcsapatommal, hanem a nemzeti együttessel is" - utalt Lang a válogatottra, mellyel ősszel a Nemzetek Ligájában feljutott az A divízióba, míg a világbajnoki selejtezők márciusi nyitányán három mérkőzésen hét pontot szerzett és csoportja második helyén áll.

"Nagyon várjuk az újabb kiélezett mérkőzéseket a sztárcsapatok ellen, újra közönség előtt" - zárta Lang.

A magyar válogatott a június 11-én rajtoló, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság csoportkörében a Puskás Arénában találkozik a címvédő portugálokkal és a világbajnok franciákkal, míg a 2014-ben vb-aranyérmes németekkel Münchenben csap össze.

Legfrissebb híreink