Kulisszatitkot osztott meg a válogatottról Kalmár Zsolt

Méghozzá a csapaton belüli hangulatról és egy rossz emlékről is.

Forrás: fcdac.sk

Kalmár Zsolttal, a DAC magyar válogatott középpályásával készített interjút a dunaszerdahelyiek honlapja. A középpályás jó formában tért vissza a nemzeti csapathoz, kulisszatitkokat is elárult - ebből idézünk.

"Azt gondolom, hogy jól sikerült a felkészülés, két jó találkozót abszolváltunk. Nagyon sok új játékos volt a keretben, de véleményem szerint így is sikerült összeszoknunk. Remek volt a hangulat, örültünk egymásnak. Törökországban meglepetésgyőzelmet arattunk, és az oroszok elleni másik meccsen is jól játszottunk, de ott sajnálatosan nem sikerült pontokat szereznünk. Szerintem a jövőben ilyen teljesítményeket kell nyújtanunk, ha ki akarunk jutni az Európa-bajnokságra.”

Arra a kérdésre, hogy a válogatott összetartására menet eszébe jutott-e, hogy a legutóbbi alkalommal milyen szerencsétlenül járt ott, igennel felelt. „Rossi szövetségi kapitány meg is jegyezte edzés közben, hogy tavaly épp a Puskás Arénában tört el a bokám. Nem fűződnek jó élményeim a stadionhoz, de már túlvagyok rajta, ez már a múlt. Remélhetőleg a következő hónapban is kapok meghívót a válogatottba és olyan teljesítményt nyújtok majd, hogy ezen gondolkodnia sem kelljen a szövetségi kapitánynak.

A következő összetartás még fontosabb lesz, hiszen október 8-án Bulgáriában küzdünk meg az Európa-bajnoki helyért. A legutóbbi két találkozó megmutatta, hol tartunk taktikailag. A bolgárok elleni összecsapás után következik további két fontos mérkőzés a Nemzetek Ligájában, de mégiscsak a legközelebbi összecsapás bír nagyobb téttel, hiszen megvannak a saját céljaink. Ott akarunk lenni a rájátszás döntőjében a Puskás Arénában" - egyértelműsítette.

 

Legfrissebb híreink