nb1.hu

Kulcsfontosságú meccsre készül a Puskás Akadémia

Hullámzó teljesítményről is beszélt a csapat trénere.

Kulcsfontosságú mérkőzésre készül a Puskás Akadémia a DVTK vendégeként. Mindkét csapatnak szinte létfontosságú lenne a három pont megszerzése, hiszen a hazaiak kieső helyen állnak, míg Radoki János legénységét is csak három pont választja el ettől. Ennek ellenére a vendégek vezetőedzője nem gondolja, hogy sorsfordító lenne a következő találkozó.
 
– Kétségtelenül fontos összecsapás vár ránk, mindazonáltal hiba lenne sorsdöntőnek nevezni – akár egyik, akár másik részről – nyilatkozta Radoki János, a PAFC vezetőedzője. – Ellenfelünknél több egykori PAFC-játékos, illetve Puskás-akadémista is van a keretben, őket minden bizonnyal komoly bizonyítási vágy fűti majd. 
 
A tavaszi szezon kezdetekor úgy tűnt, nem kell majd a kiesés miatt aggódnia majd a Puskásnak, hiszen a bajnoki címért küzdő Vidit verték nagyon magabiztosan, de azt követően zsinórban három meccset veszítettek. Most viszont ismét magabiztosan készülhetnek, hiszen múlt héten a DVSC ellen ismét sikert arattak. Radoki emiatt se különösebben aggódik, természetesnek érzi, hogy egy új edzővel hullámzó a csapat teljesítménye.
 
– Az eddigi teljesítményünket hullámzónak ítélem, hiszen voltak mérkőzéseink, amelyeken jól futballoztunk, s volt olyan is, amikor nem azt láttam viszont a pályán, amit szerettem volna – magyarázta. – Úgy gondolom, azonban, egy új edző érkezésekor teljesen normális, hogy a csapat nem képes egyből folyamatosan a legmagasabb szinten teljesíteni. A Honvéd és az Újpest ellen tetszett a játékunk, ezeken a találkozókon a nem megfelelő kommunikáció miatt vétettünk hibákat – ezen a jövőben mindenképpen javítanunk kell. Az FTC ellen sem a játék, sem az eredmény nem volt jó, ám az is egyértelmű, hogy a Fradi kiváló csapat, s a télen még erősödtek. 
 
Ellenfelük utóbbi két mérkőzésére, az Újpest elleni 5-0-s és a Ferencváros elleni 7-0-os zakóra is kitért.
 
– Nem téveszt meg ellenfelünk Újpesten és az Üllői úton elszenvedett súlyos veresége, hiszen élcsapatoktól kaptak ki; ezt megelőzően remek sorozatot építettek, s hozzánk hasonlóan egy olyan kiváló csapatot is le tudtak győzni, mint a Vidi – mondta Radoki, hozzátéve: – Az alapfelfogásunkat aligha befolyásolja, hogy a DVTK a szombati ellenfél, hiszen akár otthon játszunk, akár vendégként, mindig győzni akarunk. Mindig is a sok mozgáson alapuló támadófutball híve voltam, s ettől a stílustól most sem kívánunk eltérni. A Diósgyőr mindössze három ponttal áll mögöttünk, s fantasztikus közönsége előtt nyilván mindent megtesz azért, hogy feledtesse az elmúlt két forduló fiaskóit, úgyhogy egyáltalán nem számítok könnyű meccsre.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC