nb1.hu

Kubatov vagány üzenete Felcsútra is – az utolsó előtti forduló előzetese

Parádés rangadóval indul a forduló, azzal is fejeződik be.

Utolsó előtti alkalom lesz 2019-ben, hogy élőben megtekinthetjük az NB I-es csapatokat.

A 15. forduló nem is akármelyik rangadóval, hanem a borsodival kezdődik. A hazai Mezőkövesd szárnyal a bajnokságban, eddigi teljesítménye miatt az FTC tegnapi sajtótájékoztatóján már Kubatov Gábor, a listavezető elnöke is a zöld-fehérek és a Vidi kihívójának nevezte a matyóföldieket. Konkrétan arról beszélt, hogy egy évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy a Mezőkövesd az aranyéremért harcol majd. A Diósgyőr meg, ahogyan az elmúlt években mindig, a bennmaradásért. A DVTK jelen időben nyugodt lehet, mert ötpontos fórja van a már kieső helyen álló ZTE előtt, de a Mezőkövesd után az FTC lesz az ellenfele…

A Loki-Honvéd ugyanolyan megjósolhatatlan, mint amilyen párosítás volt a kispestiek előző heti kirándulása, akkor Kisvárdára látogattak. A DVSC nagyon fontos győzelmet aratott az elmúlt fordulóban Zalaegerszegen, ráadásul kulcsembere, Bódi Ádám is visszatért. A kispestiek, annak ellenére, hogy zakóztak Várdán, továbbra is remek formában vannak, csapategységük és közönségük miatt meg bárhol, bárkire veszélyesek.

A mindig igényes Újpest-közönség csapata ezúttal pályaválasztóként fogadja Angyalföldön a Kisvárdát. A két egyletre ugyanaz jellemző: vagy megérdemelt győzelmet arat, vagy gyermeteg hibáknak köszönhetően bosszantja fel a szurkolóit. Mindkét csapat viszonylag sok gólt rúg, viszonylag sokat kap, hatszor nyert és szenvedett vereséget, kétszer ikszelt, tehát nem a véletlen műve, hogy csak nekik van 20 pontjuk eddig a bajnokságban.

Joan Carrillo, a Vidi kispadjára visszatért tréner (Diósgyőrben bajnokit, Szegeden kupameccset nyert eddig a csapatával) most a fehérvári publikumnak mutatkozik be újra, kötelező lenne a piros-kékeknek a győzelem. A Paks viszont az életéért játszik, mert ugyanannyi pontja van, mint a már kieső helyen tanyázó ZTE-nek. Az első gól döntő lehet, pláne akkor, ha azt a hazaiak szerzik meg.

Ne szépítsük a dolgot a ZTE-Kaposvárral kapcsolatban. Ha a vendégek nem nyernek, akkor már a legjobb jóindulattal rendelkező szurkolók sem fogják azt állítani a somogyiakról, hogy nem fognak kiesni. És ha a ZTE hazai pályán nem nyer az utolsó, gyakorlatilag már mindenki által kiesőnek elkönyvelt ellen, akkor…

Vasárnapra egy meccs marad. Az FTC azt a Puskás Akadémiát fogadja, mely egyedüliként verte meg eddig a bajnokságban. A Fradi tegnapi sajtótájékoztatóján Kubatov egyébként vagányan kijelentette, hogy vissza kell vágniuk a vereségéért. Ám nemcsak amiatt nem lesz könnyű dolguk a zöld-fehéreknek, mert a fejekben ott motoszkál majd a csütörtöki, Ludogorec elleni, idegenbeli El-csoportmeccs, melyen kivívhatja a továbbjutást a Fradi, hanem azért is, mert a Puskás Akadémia NB I-es fennállásának egyik legjobb csapatával rendelkezik.

Izgalmas, érdekes meccsek várhatóak, kár, hogy közeleg a tél(i szünet).

OTP Bank Liga, 15. forduló:
szombat:

Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 14.30
Debreceni VSC-Budapest Honvéd 17.00
Újpest FC-Kisvárda Master Good, Illovszky Rudolf Stadion 17.00
MOL Fehérvár FC-Paksi FC 17.00
ZTE FC-Kaposvári Rákóczi 17.00  
vasárnap:
Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 15.45

Tabella a linkre kattintva érhető el

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC