nb1.hu

Kowalsky meg a Vega focizott Debrecenben

Debrecen - A Tankcsapdával is remek a kapcsolat.

A Kowalsky meg a Vega és a debreceni öregfiúk barátságos mérkőzést játszottak egymás ellen. A régi ismertség kapóra jött az együttesnek, hiszen a zenészeknek tökéletes fizikai állapotba kell kerülniük február 17-i koncertjükre, az budapesti Papp László Sportarénában állnak 12000 ember elé, 15 éves fennállásukat ünnepelve – írta az m4sport.hu.
 
„Többen is Hajdú-Bihari megyeiek a zenekarból, alapvetően innen az ismeretségünk a futballistákkal. Egyébként jó kapcsolatot ápolunk a Tankcsapdával is, amely szintén debreceni” – mondta a frontember.
 
A magyar sportolókkal remek kapcsolatot ápoló zenekar 2018. január 17-én mutatja be a Magyar Kézilabda Szövetséggel közös dalukat, amelynek a szövegét a kézilabdázók tiszteletére írtak. A dalszöveghez a zenét a Kowalsky meg a Vega zenakar közösen Lotfi Begivel állította össze. Ezt a dalt is hallhatja majd a nagyérdemű a februári Aréna-koncerten.
 

Tegnap hármat rúgott a Fradiban, ma már az Újpest tesztelte – NB1.hu

Tegnap hármat rúgott a Fradiban, ma már az Újpest tesztelte

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC