nb1.hu

Kövesden maradna a diósgyőri legenda

Dunántúli csapat hívta az NB II-be.

Vitelki Zoltán sajátos pályafutást járt be: játszott Diósgyőrött (a szurkolók egyik legnagyobb kedvence volt – a szerk.) és Mezőkövesden is, majd trénerként dolgozott a piros-fehéreknél, majd kis kitérő után átvette a kövesdi sárga-kékek tartalék gárdáját, és alakulatával bronzérmet szerzett a megyei bajnokság első osztályában.
 
– Állítólag több helyen felvetődött a nevem, egy dunántúli NB II-es klubtól meg is kerestek, de ebből a puhatolózásból végül nem lett semmi. Harmadosztályú csapattal rendelkező egyesülettől nem kaptam ajánlatot, ezért úgy készülök, hogy a Mezőkövesd Zsóry FC-nél maradok. Részemről nem lesz akadálya a nyáron lejáró szerződésem meghosszabbításának, mivel más feladatkör betöltéséről előzetesen eddig nem volt szó köztem és az elöljáróim között – mondta a boon.hu-nak.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC