nb1.hu

Kövesd-ZTE: egy VAR-döntés volt a legizgalmasabb

Nem volt túl magas a színvonal.

Mezőkövesd-ZTE 0-0

A szombati második meccset a Mezőkövesd és a ZTE játszotta, ám színvonalban meg sem közelítette a Loki-Újpest találkozót.

Sok izgalom nem volt a meccsen, senkinek nem kellett aggódnia a vérnyomása miatt. Olyan volt ez a találkozó, mintha egyik csapat sem szeretett volna ma játszani. Lehet a négynapos hétvége miatt, hiszen ilyenkor legszívesebben a családjával van az ember.

Néhány helyzet azonban akadt, a 33. percben Jurina járt közel a gólhoz, majd a 70. percben Farkas volt ziccerben, ám elesett a saját lábában.

A legérdekesebb jelenet a meccs végén adódott, hiszen Mocsi kézzel szerelte Vutovot a 89. percben, így jöhetett a VAR-ozás, hogy milyen színű lapot fog kapni, ami végül sárga lett.

Ezzel az eredménnyel nem szakadt meg a ZTE immáron négy meccses veretlenségi, illetve Mezőkövesd négy meccses nyeretlenségi sorozata.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: NEM VOLT FŐSZEREPLŐ

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: CSEKE LÖVÉSE

A mérkőzés 90+5. percében Cseke próbálkozhatott lövéssel 16 méterről, Vutov passza után, ám nem talált kaput. Itt dőlhetett volna el a három pont sorsa.

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A következő fordulóban a Mezőkövesd a Fradi vendége lesz, míg a ZTE a Puskás Akadémiát fogadja majd.

JEGYZŐKÖNYV:

Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 0-0
Mezőkövesd, 1000 néző, v.: Pillók
Mezőkövesd: Tordai – Farkas, Bilali, Pillár, Vadnai – Besirovic, Cseke, Qaka (Babati, a szünetben) – Ikenne-King (Cseri, a szünetben), Jurina (Vutov, 80.), Kis (Drazic, 60.)
Zalaegerszeg: Demjén – Lesjak, Serafimov, Mocsi, Gergényi (Spoljaric, a szünetben) – Sankovic, Halilovic – Ubochioma, Tajti (Szalay, 90.), Bedi – Koszta (Zsóri, 75.)
sárga lap: Qaka (22.), Bilali (78.), Pillár (80.), illetve Bedi (28.), Sankovic (46.), Mocsi (88.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC