Kövesd-Vidi: dobogósok céljai - ELŐZETES

Megtörheti a gyenge sorozatát a Mezőkövesd?

Forrás: molfehervarfc.hu

A 31. forduló szombati játéknapja dobogósok összecsapásával kezdődik, Mezőkövesdre látogat a Videoton.

Győzelmi kényszerben van a Kövesd, hiszen pontszámba beérte a Puskás Akadémia. A szezon meglepetéscsapata az újraindulás óta még nem tudott nyerni, de többször is közel állt hozzá a Mezőkövesd. Kuttor Attila szerint a szurkolók támogatásával szép eredményt érhet el a csapat, megtörhet a rossz széria.

Így nyilatkozott a kövesdi vezetőedző a meccs előtt:

,,Felsőházi rangadó vár ránk szombaton délután. Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen egy nagyon jó csapat ellen fogunk pályára lépni, akiket idén eddig még nem tudtunk legyőzni tétmérkőzésen. A fehérváriak kerete az egyik legjobb a mezőnyben, ellenfelünknél sok rutinos labdarúgó játszik, alaposan fel kell készülnünk a találkozóra. Nem jó széria áll mögöttünk, de előre tekintünk, szeretnénk győzelmet aratni a szombati összecsapáson. A stratégiánkon ezúttal sem változtatunk, szeretnénk a saját stílusunkban futballozni. Örülök annak, hogy szurkolóink korlátozás nélkül látogathatnak ki a mérkőzésre, ez plusz motivációt jelent a számunkra. Remélem, hogy drukkereink támogatásával szép eredményt érünk el a fehérváriak ellen, bízom benne, hogy közösen győzelemnek örülhetünk majd a lefújás után."

A Videoton helyezése ebben a szezonban biztos, ezen már egy meccs eredménye sem változtathat. Ugyan már a pontok nem kellenek a csapatnak, de mivel az Európa-ligában indulnak a következő szezonben, így egy erős ellenfél elleni meccs jó erőpróba lehet a csapa számára. Fiola Attila kemény ellenfélnek tartja a Mezőkövesdet, de elmondta, hogy az utolsó meccseken magukért és a szurkolókért fociznak.

Ezt mondta el a játékos a meccs előtt:

,,A Mezőkövesd egy rendkívül szervezetten és fegyelmezetten futballozó ellenfél, vagyis a mi szemszögünkből egy kellemetlen csapat otthonába látogatunk szombaton. Sajnos a Magyar Kupában nem sikerült ellenük kiharcolni a továbbjutást, idegenben lőtt góllal ők jutottak be a döntőbe. Azonban a bajnokságban az utóbbi hetekben nem sikerült olyan eredményesen futballozniuk, mint tették azt korábban. Hazai pályán biztos, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy pontokat szerezzenek ellenünk, hiszen - gondolom - a céljuk továbbra is a harmadik hely megszerzése, éppen ezért arra számítok, hogy nehéz meccs vár ránk. Az utóbbi fordulókban többször is előfordult, hogy megszereztük a vezetést, az Újpest ellen például kétszer is, azonban a végén mindig be kellett érnünk a döntetlennel. A DVSC elleni győzelem ebből a szempontból jókor jött, bízom benne, hogy ismét rátaláltunk a győztes útra, az utolsó fordulókban magunk miatt és a szurkolóinkért is szeretnénk jól és eredményesen futballozni."

16.55: Mezőkövesd-Videoton

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Legfrissebb híreink