nb1.hu

Kövesd-MTK: lesz-e egyáltalán 11 játékos?

Supka Attila sejtelmesen nyilatkozott.

Mint ismeretes, a rengeteg koronavírus fertőzött játékos miatt azt kérte a Mezőkövesd az MTK-tól, hogy halasszák el a két csapat egymás elleni, vasárnapi bajnokiját.

A matyóföldiek nehézségeiről Supka Attila vezetőedző nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, rögtön belevágva a közepébe, miután a sportnapilap munkatársa rögtön azzal indította az interjút, hogy egyáltalán ki tudnak-e állni 11 emberrel…

„Jó kérdés…  Ha már így belevágtunk, elmondhatom, nehéz felkészülési időszak van mögöttünk. Igaz, a megállapítás más csapatra is érvényes lehet. Az elmúlt másfél, két hétben öt játékossal edzettünk, a napokban csatlakozott két-három futballista a kerethez. Ők a legelejéről kezdhetik a munkát, tíz nap karantén után be kell tartani a protokollt. Negatív teszt után vérvétel, majd szívultrahang-vizsgálat, azután jöhet a fokozatos terhelés. Egy biztos: nem nézünk ki jól.”

Az NS a téli átigazolásokról is érdeklődött a szakembernél, (Denis Granecny, Amir Bilali, Andrej Lukic, Patrick Ikenne-King, Kamer Qaka és Babati Benjamin a hat új igazolás, ebből négyen védők – a szerk.):

„Lakveheliani kiesése miatt balhátvédre szükségünk volt, hiszen egyedül Vadnai Dániel volt arra a posztra. Szépe János távozott, így érkeztek belső védők is. Jobb oldalon láthattuk, hogy Farkas Dániel kiesése után voltak problémáink, valamint a középpályára szerettünk volna olyan játékost, aki színt visz a játékunkba. A támadósorba megszereztük Babatit, aki gyors és képzett játékos, a bal lába kifejezetten jó.”

És eljött az utolsó kérdés, amire Supka sejtelmesen indította a válaszát, ezért a kérdést és magát a választ is tűpontosan idézzük:

A hétvégi bajnokin a kieső helyen álló MTK lesz az ellenfelük, ennyi nehézséggel megküzdve mit vár a mérkőzéstől?     
Ha egyáltalán lesz meccs… Abból az állományból kell a legjobbat kihoznunk, amely a rendelkezésünkre áll, mindenki érzi a helyzet súlyát. Nem az MTK-ra figyelünk, hanem saját magunkra.”

Supka mondatára reagálva megjegyeznénk azt, hogy mivel az MTK nem járult hozzá a halasztáshoz, a mérkőzést meg kell rendezni, ezért ha a Kövesd mégsem állna ki, akkor a kék-fehérek kapnák meg a 3 pontot. Viszont a matyóföldiek bejelentették már hivatalosan, hogy lesz meccs, így abban kell reménykedniük, hogy ne legyenek újabb pozitív eseteik, illetve sérültjeik…

FRISSÍTÉS: 11.44

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC