nb1.hu

Kövesd: felnőttként először váltott, elárulta, hogy miért

Bognár György csapatától érkezett a Honvéd neveltje.

Már hírt adtunk arról, hogy a Mezőkövesd Zsóry FC leigazolta a Budaörs nagy jövő előtt álló testvérpárját, a Sajbán fivéreket. A klub első interjúját Mátéval készítte – ebből ragadtuk ki a legfontosabb részleteket:
 
Kezdjük azzal, hogy felnőtt játékosként most váltottál először. Kilenc év Budaörsön biztos tele van meghatározó emlékekkel.
Második otthonom lett a kilenc év alatt Budaörs.  Utánpótlás játékosként kerültem Budaörsre a Budapest Honvédtól. Nem volt egyszerű a helyzet, hiszen egy osztállyal lejjebb kellett bizonyítanom. Ettől függetlenül remek körülmények között fejlődhettünk hétről hétre. Mivel nem volt eredménykényszer a felnőtt csapaton, bátran nyúltak a fiatalokhoz. Ez a mi korosztályunknak nagy lehetőség volt mind a harmadosztályban, mind pedig a másodosztályban. Nagyon jó edzőink voltak, szép eredményeket értünk el.
 
Nehéz volt a búcsú?
Az igazat megvallva, nem vagyok annyira érzelgős típus, számítottam rá, hogy el fog jönni ez a pillanat. Profi játékosok vagyunk, előre tekintünk folyamatosan. Fontos megemlíteni, hogy remek közösséget alkottunk, családias volt a légkör. Szurkolok a srácoknak a jövőben is, azonban már tűkön ülve várom, hogy elinduljon a kövesdi karrierem.
 
Miért választottad a Mezőkövesd Zsóry FC-t?
Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy tényleg számítanak rám, komolyan gondolják. Nagyon könnyen megállapodtunk. Szimpatikus a klub filozófiája, remek dolog, hogy magyar játékosokra építik a csapatot. Természetesen figyeltem az előző szezonban, hogy hogyan futballoztak, nagyon tetszett a játék stílusa is. Már most érzem, hogy nagyszerű a közösség, bízom benne, hogy hamar sikerül beilleszkedni.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC