nb1.hu

Koronavírusos lett az NB I-es futballista

A játékos beszélt az állapotáról.

Az NB I-es csapatok gőzerővel készülnek a bajnokság folytatására. Természetesen ez igaz a harmadik helyen álló Mezőkövesdre is. A Kövesd egyik játékosa, Nagy Dániel koronavírustesztje pozitív lett, erről a magyar válogatottban kétszer szereplő labdarúgó a Nemzeti Sportnak beszélt. Azt is hozzátette, hogy már tünetmentes. 

"A bajnokság felfüggesztése előtt, az utolsó márciusi szombaton a Puskás Akadémia volt az ellenfél. Az azt követő hét elején, nagyjából kedden éreztem, hogy rosszabb a közérzetem a szokottnál, erőtlen vagyok, és nem érzek illatokat. Később, ahogy egyre többet lehetett tudni a vírusról, olvastam, ez utóbbi az egyik jellemző tünet, de szerencsére nem voltam rosszul.

 

Persze azonnal szóltam a klubomnál, mi a helyzet, az erőnléti edzővel egyeztettünk arról, mennyire kell módosítani az előre tervezett egyéni felkészülést, ám hamarosan jobban lettem, és újra érzem az illatokat is. Nem ért meglepetés, amikor az első teszt kimutatta, bennem volt a vírus, de hosszabb ideje tünetmentes vagyok" – fogalmazott Nagy, aki az első magyar futballista, aki nyilatkozott arról, hogy elkapta a koronavírust.

 

A 29 esztendős Nagy Dániel ebben a szezonban 1608 percet töltött a pályán az NB I-ben, a meccsek alatt három gólt szerzett. Nagy szerződése 2022-ben jár le a Mezőkövesdnél.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC