nb1.hu

Koronavírus: versenyhátrány miatt aggódnak Szoboszlaiék vezetői

És teljesen jogosan.

A német labdarúgás élvonalában szereplő RB Leipzignél attól tartanak, versenyhátrányt jelent a csapat számára, hogy a soron következő hazai mérkőzéseit zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani.

A klub közleményben szögezte le: sajnálja, hogy szurkolói ki lesznek zárva a stadionból, már csak azért is, mert "a futball drukkerek nélkül  egészen más játék". Az állásfoglalás kitér arra is, hogy a német élcsapatok közül egyelőre csak a Leipziget érinti a korlátozás a romló koronavírus-helyzetben meghozott szászországi korlátozások miatt. A szigorításra – amely valamennyi profi sporteseményre kiterjed – azért volt szükség, mert ebben a tartományban a legmagasabb a fertőzöttség a legalacsonyabb átoltottság mellett.


    
A zárt kapu elrendelése egyelőre december 12-ig tart. Addig a Leipzig a Bundesligában a Bayer Leverkusent és a Borussia Mönchengladbachot, a Bajnokok Ligájában pedig a Manchester Cityt fogadja. Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapata a német bajnokságban a hatodik helyen áll, a BL-ben pedig negyedik, azaz utolsó a csoportjában.
    
A Lipcse közleményében jelezte, hogy elfogadja és tiszteletben tartja a tartományi döntést, ugyanakkor felteszi a kérdést, hogyan jutottak el idáig. A klub álláspontja szerint a pandémiás helyzet súlyosságáért a politikusok felelőssége elvitathatatlan, mert eddig nem sikerült életképes koncepciót kidolgozniuk a járvány megfékezésére.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC