Koronavírus: rendőrök ellenőrzik a magyar válogatott játékost

A fizetéscsökkentésről is elmondta a véleményét.

Forrás: mlsz.hu

Novemberben dőlt el, hogy Bogdán Ádám visszatér a skót Hibernian csapatához. A gárda jelenleg a hatodik helyen áll a táblázaton. Természetesen Skóciában is szünetel a bajnokság a koronavírus miatt. A 20-szoros magyar válogatott kapus a családjával március 27-én tért haza. Azóta hatósági karanténban vannak. Bogdán a Nemzeti Sportnak elmondta, a rendőrök többször is ellenőrzik, hogy valóban betartják-e a szabályokat. A hálóőr elmondta, a rokonok sokat segítenek nekik, például a bevásárlást is elvégzik helyettük. 

"Amióta hazatértünk, ki sem mozdultunk a házból. Azazhogy: ki sem mozdulhattunk.

 

Ellenőriznek minket, a rendőrök többször jártak nálunk. Becsöngetnek, kimegyek, a kapunk előtt állva meggyőződnek arról, itthon vagyok, aztán mennek tovább. Mi azt tesszük, amit kell: betartjuk a szabályokat.

 

Mindamellett az a típus vagyok, akinek egy hét majdnem mindenből elég, legfőképpen a bezártságból. Persze nem hagyjuk el a házat, amíg nem telik le az előírt két hét. Szerencsések vagyunk, mert a házhoz kert is tartozik, ások, tuját ültetek, kerítést festek. S közben nézem mindennek a jó oldalát: amíg Edinburghban apartmanban élünk, Budapesten egy tágas ház jelenti az otthonunkat. Arról nem szólva, hogy egy hétig Skóciában is karanténban voltunk, mert Mila bárányhimlővel küszködött. Amikor biztossá vált, hogy jó ideig nem folytatódik a bajnokság, úgy döntöttünk, hazajövünk. A családtagjaink mindenben a segítségünkre vannak, a bevásárlásban is" - nyilatkozta Bogdán. 

A 32 éves labdarúgó azt is elmondta, egyre közelebb került ahhoz, hogy újra lehetőséget kapjon, így rosszkor jött számára a szünet. Bogdán hozzátette, az ő problémája apróságnak tűnhet, hiszen manapság sokaknak jóval nagyobb gondja van. A Hibernian tulajdonosa egyébként a felére csökkentette a játékosok fizetését. Ezzel kapcsolatban elmondta, van alapja a döntésnek.

"Sajnálom, hogy ilyen szituációba kerültünk. Mielőtt félbeszakadt volna a bajnokság, jó állapotban voltam, közelítettem ahhoz, hogy hosszabb kihagyást követően újra pályára léphessek. Tavaly novemberben köteleztem el magam a Hibernianhez, előtte csaknem fél évig csapat nélkül voltam, de a III. Kerületnél, illetve a Vasasnál edzhettem. Skóciába visszatérve nyilvánvalóvá vált, más egy első osztályú együttesnél küzdeni a helyért. Három-négy hónap alatt eljutottam arra a szintre, amit elvárok magamtól, benne volt a pakliban, hogy előbb-utóbb kezdő leszek, ebből a szemszögből nézve rosszkor jött a leállás. Csakhogy ennek semmi jelentősége! Amikor sokan a szeretteiket veszítik el, sokan kórházban fekszenek, sokaknak megszűnik a munkahelyük, az én problémám eltörpül az övék mellett.

 

Még akkor sincs okom panaszkodni, ha a Hibernian tulajdonosa a felére csökkentette a fizetéseket – tulajdonképpen van alapja a döntésnek, hiszen nem edzünk együtt, nem játszunk meccseket. De tényleg nem az én esetem a fontos! Mit számít, hogy a következő fordulóban esetleg védtem volna?! Mit számít, hogy jó formában voltam?!

 

Ha újraindul az élet, hetek alatt utolérem magam, de hogy egy nemzet mikor áll talpra a vírus okozta gazdasági válságból, vagy hogy egy család mikor lesz úrrá a nehézségein, megjósolni is lehetetlen. Ezúton is egészséget és kitartást kívánok mindenkinek!" - fogalmazott a kapuvédő.

Létszámemelés: érvek mellette, érvek ellene - ELEMZÉS - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink