nb1.hu

Koronavírus: csapatok és szurkolótáborok esnek egymásnak

Megvan, mikor lehet újra értelmezhető kerete az Újpestnek.

Az Újpest FC ügyvezető igazgatója szerint felelőtlenség lett volna pályára lépni pénteken a Diósgyőr elleni bajnokin, miután a lila-fehérek felnőtt és utánpótlás keretében is megjelent a koronavírus. Az Újpest ezek után szerdán jelezte, nem áll ki a meccsre, a Magyar Labdarúgó Szövetés ezért 3–0-s gólkülönbséggel a DVTK-nak ítélte a mérkőzés három pontját.

A betegségen „kellemetlen tünetekkel” áteső Berta Csaba a Kossuth Rádiónak elmondta, a keretből szerencsére senki nem került kórházba, de többen napokra ágynak estek lázasan. Tájékoztatása szerint a 25 fős felnőtt keretből csak két játékosnak lett negatív a koronavírustesztje, továbbá a szakmai stáb 90 százaléka megfertőződött. Az MTK ellen ugyan még az utánpótlásból felhozott játékosokkal ki tudtak állni, időközben azonban az U19-es csapatnál is felütötte a fejét a vírus, hárman is pozitív tesztet produkáltak.

„Úgy éreztük, hogy felelőtlenség lenne játszani, sem a gyerekeket, sem az ellenfelet sem akartuk megfertőzni, inkább arra koncentrálunk, hogy házon belül megállítsuk a vírust és a lehető legjobban tudjunk visszatérni a válogatott szünet utáni első mérkőzésre” – fogalmazott Berta Csaba.

Az ügyvezető hozzátette, érthető, hogy a Diósgyőr nem egyezett bele a halasztásba, hiszen mindegyik klub attól tart, hogy halasztás esetén az új időpontban már őket fogja sújtani a vírus. „A Puskás Akadémia – Honvéd meccsen pont ez történt. Ez egy augusztusról elhalasztott mérkőzés volt, akkor a Puskás Akadémiánál voltak koronavírusos esetek, a mostani újrajátszáskor pedig a Honvédnál, nekik már kérvényezni sem volt lehetőségük a halasztást.”

 

Az Újpest FC ügyvezetője szerint a koronavírus miatt kialakult helyzet a versenysemlegesség rovására megy, ráadásul nem szerencsés, hogy emiatt „csapatok és szurkolótáborok ugranak egymásnak sportszerűtlenségre hivatkozva”.

 

Berta Csaba hozzátette, a klubnál arra számítanak, hogy a Magyarország–Izland Eb-pótselejtező után folytatódó bajnokságban a Zalaegerszeg ellen már „egy értelmezhető kerettel” tudnak kiállni. „A karantén leteltével negatív teszteket kell produkálni, utána pedig mindenkinek át kell esnie egy teljes körű szív és érrendszeri vizsgálaton, hogy detektálni tudjuk az esetleges fennmaradó szövődményeket. Ezek után fokozatos terhelés mellett lehet a játékosokat visszaengedni a teljes intenzitású edzésmunkába, majd mérkőzésre. Lesznek, akik hamarabb tudnak visszatérni, lesznek, akik később.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC