nb1.hu

Konferencia Liga: "magyaros" csapatokkal is találkozhat a Kisvárda

Szűkült a lehetséges ellenfelek listája.

Remek szezont futott a Kisvárda. A csapat a második helyen végzett az NB I-ben, így nyáron a Konferencia Ligában is elindulhat. A várdaiak hivatalos weboldala már azt vizsgálta meg, hogy kivel futhatnak össze a nemzetközi porondon Erős Gábor tanítványai. Érdekesség, hogy a lehetséges ellenfelek listáján szerepel Szalai Ádám (Basel) és Kleinheisler László csapata is (Eszék).

Íme a Várda közleménye:

"Egyre több európai bajnokságban befejeződnek a küzdelmek, így mind több induló klub nevére derül fény az Európai-konferencialiga (Ekl) leendő mezőnyében. Ez az a kupasorozat, amelyen keresztül csapatunk, a Kisvárda Master Good az OTP Bank Liga 2021-2022-es kiírásában szerzett ezüstérmével története során először léphet ki az európai porondra.

Mint korábban beszámoltunk róla, csapatunk a második selejtezőkörben kapcsolódik be a küzdelmekbe, és a sorsoláskor nem lesz kiemelt. Egyre több olyan klub neve válik ismertté, amelyek biztosan kiemeltek lesznek, és amelyekből kikerülhet az ellenfelünk. Ez a lista még szűkülhet abban az esetben, ha az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a területi elveket alkalmazza a sorolásnál, illetve azonos országbeli csapatok nem kerülhetnek össze, így a Fehérvárral nem játszhatunk. A Nemzeti Sport Online által közzétett névsor mindenesetre így sem rossz, rajta van az a Neftci is, amellyel a januári törökországi edzőtáborban játszottunk – 2–0-s vezetésről – 2–2-es döntetlent.

EURÓPAI KONFERENCIALIGA, 2021-2022
Selejtező, 2. forduló

Már biztos kiemeltként csapatunk ellenfelei lehetnek: FC Basel (svájci), Slavia Praha (cseh), Young Boys (svájci), PAOK (görög), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), FK Asztana (kazah), Molde FK (norvég), BATE Boriszov (fehérorosz), FCSB (román), Royal Antwerp (belga), Hapoel Beer Seva (izraeli), Mol Fehérvár FC (őt nem kaphatjuk), CSZKA Szófia (bolgár), FK Suduva (litván), Spartak Trnava (szlovákiai), NK Osijek (horvát), Kajrat Almati (kazah), Motherwell (skót), Neftci (azeri), Csukaricski (szerb)

Az Ekl második selejtezőkörének sorsolását június 15-én készítik el."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC