nb1.hu

Konferencia-liga: a DAC edzője nem fukarkodott a bókokkal – reakciók

Pedig nem jött össze a továbbjutás.

Csütörtök este jeleztük, hogy a Dunaszerdahely Romániában 1-0-s vereségbe futott bele az FCSB otthonában, így búcsúzott a Konferencia-ligától:

 A találkozó egyetlen gólját a 29. percben Cordea szerezte, aki egy kapufáról kipattanó kísérletet lőtt a DAC kapujába. A dunaszerdahelyi együttesben Veszelinov Dániel, Szánthó Regő és Balogh Norbert is kezdett. 

Balogh egyébként a 10. percben közel járt a gólszerzéshez:

A meccs után így értékelte a látottakat a két vezetőedző:

Nicolae Dica: "Nehéz, kemény meccset játszottunk, de erre fel is voltunk készülve. A DAC-nak mindjárt az elején voltak helyzetei, de szerencsére nem tudta kihasználni azokat. Biztos, vagyok benne, hogy ha akkor gól születik vagy később egy másik lehetőségből, akkor teljesen más meccset látunk. Kemény küzdelem volt, de a végén győzni tudtuk, és ez a legfontosabb. A kimaradt vendéglehetőségek után sikerült betalálnunk, és megnyernünk az első félidőt. A második játékrészben is ébernek kellett maradnunk. Arra összpontosítottunk, hogy az ellenfél ne kerüljön gólhelyzetbe. Úgy gondolom, hogy a védelmünk jól tette a dolgát, állta a sarat. Ennek ellenére az utolsó pillanatig volt mitől tartanunk. Tisztában voltunk vele, hogy a DAC nagyon jó az előrejátékban. A második félidőben nekünk is volt helyzetünk, de nem szereztünk újabb gólt. Az 1:0-s eredmény így is elegendő volt a továbbjutásunkhoz. Köszönöm a csapatnak a mai teljesítményt."

Adrian Gula: "Nagyszerű mérkőzés volt. Ez igazából mindkét találkozóról elmondható. A hatékonyság, ami hiányzott. Az elején volt három óriási helyzetünk, melyeket sajnos nem sikerült berúgnunk. A második félidőben kicsit megváltoztattuk a felállást, egy kicsit megnyugtattuk a srácokat. Úgy gondolom, hogy egyértelműen mi voltunk a jobb csapat. Minden adott volt ahhoz, hogy drámaivá tegyük a végjátékot. A játékosaim az utolsó pillanatig küzdöttek, harcoltak. Mindenki megmutatta azt a nagy lehetőséget, ami benne rejlik, nemcsak egyénileg, hanem csapatszinten is. Látom a fiúkon, hogy csalódottak, de ez egy jó jel egy ilyen mérkőzés után, egy ilyen ellenféllel szemben. Ha már ki kell esni, akkor így kell kiesni, ilyen teljesítménnyel. Azt hiszem, hogy fizikailag, erőnlétileg és taktikai szempontból is minden benne volt ebben a meccsben. Küzdöttünk, a helyzeteket nem rúgtuk be, de bízom benne, hogy a mai teljesítményünk fog minket hajtani a következő napokban. Gratulálunk az ellenfélnek a továbbjutáshoz."

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
FCSB (román)–DAC (szlovákiai) 1–0 (1–0)
Bukarest, Nemzeti Stadion, 40 457 néző. Vezette:
Aghayev (azeri)
FCSB: Tarnovanu – Cretu, Dawa, Tamm, Radunovics – Edjouma, Claru – Cordea (Sut, 72.), Popescu, Miculescu (Oaida, 51.) – Rusu (Stoica, 87.). Vezetőedző: Nicolae Dica
DAC: Veszelinov – Risvanis, Brunetti (Davis, 80.), Muhamedbegovic – Blackman, Szánthó (Niculaescu, a szünetben), Kácer, Dimun, Ramadan (Veselovsky, 80.) – Balogh N., Krsztovics. Vezetőedző: Adrián Gula
Gólszerző: Cordea (29.)
Továbbjutott: az FCSB, kettős győzelemmel, 2–0-s összesítéssel 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC