Kondás Elemér már ma tétmeccsen irányíthat

Legjobb meccsük után fogadják a matyóföldieket.

Forrás: ETO FC Győr/

Már ma este bemutatkozik az ETO kispadján Kondás Elemér, mert új csapata a Mezőkövesd ellen harcol majd a 18 órától a Magyar Kupában a nyolcaddöntőbe kerülésért. Ugye Kondás kinevezése előtt híre ment, hogy Boér Gábort majd a Herczeg Miklós és Tuifel Péter alkotta kettős váltja. Ez ugye nem lett így teljesen, viszont csatlakoztak a szakmai stábhoz, mert Kondás segítői lettek.

Az ETO honlapja fontosnak tartotta leszögezni a mai kupameccsel kapcsolatban, hogy „Az ETO-nál biztos nem játszik Kun Bertalan, aki az előző kupa mérkőzésen piros lapot kapott. Csapatunk először játszik NBI-es ellenfél ellen az idei kupa kiírásban, előzőleg az ESMTK-t (1-3) és az ASR Gázgyár (1-4) csapatait győztük le.”

Az NB I-ben remekül teljesítő Mezőkövesd vezetőedzője, Kuttor Attila fontos ténnyel kezdte a mérkőzés előtti nyilatkozatát a klubhonlapnak:

 

„Szombaton a Puskás Akadémia FC otthonában egy nagyon erős, és jó formában, jó futballt játszó együttes ellen kellett pályára lépnünk, amely során alaposan meg kellett harcolnunk a pontszerzésért. Amint azt a találkozó után is elmondtam, úgy érzem, mióta én vagyok a Mezőkövesd vezetőedzője, ez volt az egyik, ha nem a legjobb teljesítményünk. Érdekes az élet, hiszen a jó játék ellenére nem jött össze a három pont, mint, ahogyan például nyáron a Paks elleni hazai bajnoki vereség alkalmával sem, amikor pedig a szezon addigi legjobb első félidejét emeltem ki a részünkről. Ezért is szép játék a labdarúgás, mert soha nem tudhatod, hogy mikor milyen játékkal, milyen eredményt tudsz elérni. Akárhogy is, a hétfői nappal már lezártuk a felcsúti történéseket, hiszen szerdán újabb feladat előtt állunk. A Magyar Kupa berkein belül kell elutaznunk az ország másik végére, hogy az NB II egyik élcsapatának otthonában vívjuk ki a továbbjutást. A Győr ugyan nem azonos osztályban szerepel velünk, de a második vonalban is kiváló együttesnek számít. Nem véletlenül győzte le nem is olyan régen a listavezető, és bajnokaspiráns MTK alakulatát. Persze, nekünk ezúttal sem azt kell nézni, hogy milyen esetleges nehézségei lehetnek az összecsapásnak, mert nem véletlenül állunk úgy, ahogyan jelenleg. A saját játékunkat kell ráerőltetni szerdai ellenfelünkre is, és akkor nem lehet baj a mérkőzéssel.”

 

Élő eredménykövetés a mai Magyar Kupa-meccsekről a linkre kattintva érhető el

Legfrissebb híreink