nb1.hu

Komoly riválist kapott a Nemzeti Sport 

Így teljesítettek az NS-től átigazoltak az első napon.

Nehéz időket élünk, háború van Ukrajnában is, az emberiség ismét élelmiszerválsággal, energiaválsággal, igencsak romló gazdasági kilátásokkal és létbizonytalansággal is szembenéz.

A Blikk kiadója mégis úgy döntött, hogy kemény, de akár jövedelmező fába is vágja a fejszéjét, mert tegnap elindította új multisport honlapját sportal.hu címen/néven.

A kiadó hétfőn késő délelőttre sajtótájékoztatóval egybekötött háttérbeszélgetésre hívta meg a média képviselőit, ott volt a Forbes, a Kreatív Online, a HVG és az NB1.hu.

Az új honlap főszerkesztője, mint ahogyan azt már augusztus 4-én az NB1.hu előre vetítette, Kecskés István lett, aki korábban 13 évig dolgozott a Nemzeti Sportnál, utána meg a GOAL.com magyarországi kiadásának a főszerkesztője volt.

Kecskés akkor a következőket nyilatkozta az NB1.hu-nak:

 

„A váltásom oka az, hogy az egyik legnagyobb hazai kiadó megkeresett, hogy vezető kollégaként csatlakozzak a szerkesztőségéhez, amelynek szakmai csapatát most erősítik és bővítik. Ebből a célból valóban toboroztunk újságírókat. A többi értesülésedet nem tudom kommentálni."

 

Nos, az állomány összetétele igencsak ütősre sikeredett. Részét képezi a Blikk sportrovata, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője, Szekeres Tamás lett a főmunkatárs, de érkeztek kollégák a Nemzeti Sporttól és a Digi Sporttól is, de Horváth Gábor korábban például honlapunk kollektíváját is kiváló munkavégzéssel erősítette.

A szerkesztőség tagjainak a toborzása májusban kezdődött el, Kecskés elmondása szerint már most nagyon jó a csapatszellem (és egyből az is lett), hétfőn délelőtt az ügyeletes csapat tagjai közül egyvalaki volt, aki ünneplőben érkezett meg a szerkesztőségbe, a többiek a honlapjuk pólóját viselték, majd hozzátette, szerinte a délutánosok között is lesznek ilyenek.

A Nemzeti Sport belföldi labdarúgó-rovatából érkezett közül Tősér Norbert klasszikus, jó ütemben tálalt magyar focihírekkel hívta fel magára a figyelmet az első nap, míg Babják Bence, az ígéreteknek megfelelően, tényleg prémium kategóriás videóbeszélgetést villantott Petry Zsolttal.

De videóriport arról is volt, hogy a Kecskemét szurkolói elfogadnák-e mondjuk a csapatukban az FTC-ből Tokmacot, a felvételeket a hétvégi mérkőzés helyszínén és környékén forgatták.

A honlapon 50%-ban lesz futball, ebből nagyjából a fele lesz magyar. És emiatt lesz egyébként a Nemzeti Sportnak is a vetélytársa, hiába print kiadvány, a honlapjának meg pláne, mint ahogyan az M4 Sport internetes kiadásának is, utóbbi hiába is rendelkezik a legtöbb sportág közvetítési és elsődleges forgatási jogaival.

A kiadó célja az, hogy az első három magyar sportoldal közé kerüljön, de a győzelemre törekszenek. 

A Forbes a tudósításában azt emelte ki, hogy „Kecskés kifejtette, hogy a sportal.hu-n, mint minden Sportal-testvéroldalon, kiemelt szerepet fognak kapni a videós tartalmak is, elsősorban helyszíni tudósítással, riporttal, interjúkkal, de figyelik a testvéroldalak formátumait is. YouTube-on is elérhetők lesznek a videók, a Sportal TV a remények szerint év végére saját stúdiót is kap, hogy akár élő adást, podcastot is gyártsanak. Idővel TikTokon is elindulnak majd a nagy videók rövid kivágásaival, helyszíni felvételekkel, de ez csak egy későbbi lépés lesz.

Az oldalon elsősorban hírek, eredmények, friss statisztikák érhetők el, ennek technológiai hátterét a szintén Ringier-érdekeltségű, három nagy sport-adatszolgáltató cég adja (Enetpulse, Sportradar, LiveScore). A legerősebb a labdarúgás lesz, a tartalom több mint felét ez adja majd, a hazai és nemzetközi foci egyaránt. Emellett megjelenik majd minden népszerűbb csapat- és egyéni sportág, Forma-1, továbbá véleménycikkek is (belsős és felkért szerzőkkel egyaránt). Mint Kecskés fogalmazott a beszélgetésen,

„A gazdasági vetület ugyanúgy része a sportnak, a közéleti kérdéseket pedig a helyén kell kezelni”, ezeknek a témáknak tehát ugyanúgy helye lesz a sportal.hu-n.

Kecskés szerint a hírszolgáltatás, valamint a hosszabb, prémium tartalmak közti egyensúlyt meg kell majd találniuk, a Sportalt viszont, mint minden piacon, prémium márkaként pozícionálják. Fizetőkapus tartalmakkal egyelőre nem terveznek, de nem vetik el az ötletet.”

A Kreatív Online arra is külön hangsúlyt fektetett a beszámolójában, hogy „A Sportal hazai indulása a Ringier európai és afrikai terjeszkedésének része, a Ringier Sports Media portfóliójában eddig hét sportbrand szerepelt, köztük olyan, saját országukban piacvezető termékek, mint a szlovák Sport.sk a romániai Gsp.ro vagy a szerb Sportal.rs. A Ringier Sports Media továbbá 10 százalékban tulajdonosa a LiveScore Groupnak, és a kiadó tervei között szerepel, hogy még több piacon jelenjen meg akvizíciók segítségével.

A Sportal.hu látogatottságban középtávon a magyar sportoldalak között az első három szereplő közé kerülne, hosszútávon pedig piacvezetővé válna. Az oldal hirdetéseit egyelőre az első hónapokban házon belül értékesítik.”

A HVG arra is hangsúlyt fektetett a beszámolójában, hogy jelezze „A Ringier Sports Media Group portfóliójába olyan márkák tartoznak, mint a sportal.bg és a sportal365 Bulgáriában, a Gazeta Sporturilor Romániában, a sportal.rs Szerbiában, a sport.sk Szlovákiában és a Pulse Afrikában. A közelmúltban befektettek az élő sporteseményeket követő LiveScore csoportba, ami a közös technológia felhasználását teszi lehetővé.

A portál alapját a Sportal365 technológiai szolgáltató adja, amelyet kifejezetten sporthírek tartalomkezelésére fejlesztettek, és 2021-ben vásárolta meg a Ringier. A svájci központú kiadó célja, hogy 2030-ra az öt legnagyobb sportmédia-szolgáltatóvá váljon Európában.”

„Örömmel tölt el, hogy a sportal.hu mai elindításával a Ringier Sports Media Group tovább bővíti Sportal médiamárkájának jelenlétét Közép-Kelet-Európában. Szeretettel várjuk a magyar sportrajongókat naprakész sporttartalommal, releváns tényekkel és számadatokkal a sportal.hu-n. Magyarország kiváló sportkultúrával és jelentős rajongótáborokkal rendelkezik, ezért a sportal.hu vonzó hirdetési felületet jelent majd a különböző hirdetői körök és vállalkozások számára" – mondta a platform indulása kapcsán Stilian Shiskov, a Sportal Media Group CEO-ja és a Ringier Sports Media Group Senior Partnere.
 
„Globális perspektívából nézve egyre inkább a sportmédia az a hely, ahol a sportközönség, a játékosok és a hirdetők egyazon platformon találkoznak. A Ringier ebbe a rendkívül vonzó szegmensbe fektet be, és a vezető digitális sportmédia márkákat a Ringier Sports Media Group égisze alatt egyesítve világszerte vezető szereplővé szeretne válni. Ma a Sports Media Group olyan márkákat tudhat portfóliójában, mint a sportal.bg és a sportal365 Bulgáriában, a Gazeta Sporturilor Romániában, a sportal.rs Szerbiában, a sport.sk Szlovákiában és a Pulse Afrikában. A LiveScore Csoportba való közelmúltbeli befektetésünk egy újabb meghatározó lépés volt afelé, hogy közös technológiákon alapuló innovatív termékeket fejlesszünk és hasznosítsuk a know-how csere előnyeit. A Ringier Sports Media Group portfóliója fúziók és felvásárlások, valamint új termékbevezetések révén tovább bővül a következő hónapokban. Izgatottan várom a magyar sportal.hu fejlődését!” – tette hozzá Robin Lingg, a Ringier Sports Media Group igazgatótanácsának elnöke.

„A sportal.hu indulásával egy új sportmédia-platformmal bővül a hazai tartalomkínálat. Jelentős lépés számunkra, hogy a Ringier Sports Media Group Magyarországra hozza vezető nemzetközi médiamárkáját, a Sportalt. A következő hónapokban a sportal.hu lelkes és felkészült szerkesztőségi csapata azon fog dolgozni, hogy ez a márka Magyarország piacvezető sporthír-platformjává váljon. A sportal.hu a sportgazdaság aktív szereplőjeként mind az olvasók, mind a szurkolók, mind pedig az iparági döntéshozók teljes körű kiszolgálására törekszik. A sportal.hu a mai nappal részesévé válik a sportal.bg, a sportal.ro és a sportal.rs testvérportálok sikersorozatának” – fogalmazott Kovács Tibor, a Ringier Hungary ügyvezető igazgatója.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC