nb1.hu

Komoly gondok vannak a Sepsi öltözőjében – REAKCIÓ

Kezd elfáradni a csapat.

A Román Kupa döntője után újabb vereségbe szaladt bele a Sepsi, az FC Voluntari ellen szenvedett 2-0-ás vereséget a csapat.

 

Fontos meccsen kapott ki a Sepsi, kiakadtak a szurkolók – NB1.hu

 

 

A Sepsi vezetőedzője, Leo Grozavu szerint súlyos porblémák vannak az öltözőben, amelynek egyik legnagyobb oka a kimerültség. Ennek ellenére bízik a bennmaradásban és azokban a játékosokban, akik a Sepsiben szeretnének maradni.

Leo Grozavu (Sepsi OSK): ,,Olyan dolgok vannak a levegőben, amitől elalszunk. Amint elhagyjuk az öltözőt, üresek leszünk. A fáradtság jeleit lehet felfedezni a csapaton. Valahogy be fogjuk fejezni ezt a bajnokságot. Van több probléma is, amiket a szezon végéig meg kell oldanunk. Az összes csapat közül mi játszottuk a legtőbb meccset, úgy tűnik ez megviselt minket. Felkészületlenül ért minket a járvány, és hogy néhány játékos nem hosszabbíította meg a szerződését. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy akik itt maradtak, mindent megtesznek majd azért, hogy bennmaradhassunk az első osztályban."

 

Sepsi OSK

Sepsi OSK. 23K likes. Hagyomány és történelem folytatása 2011-től

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC