Komoly céljáról beszélt a Fradi legenda unokája

Kisvárdai "kulisszatitokról" is mesélt.

Forrás: szon.hu

„Nagypapa biztos örülne, ha gólt szereznék, annak ellenére, hogy Ferencváros-szurkoló. Ő is kint lesz a mérkőzésen, úgyhogy meg tudjuk majd tárgyalni a mérkőzéssel kapcsolatos dolgokat” – mondta Kovácsréti Márk a Reggeli Startban.

 

Az NB I-ben 18 évesen bemutatkozott kisvárdai labdarúgó arról is beszélt, hogy mekkora terhet jelent Ebedli Zoltán unokájának lenni: „Van egy kis nyomás, de igazából nem szoktam ezzel foglalkozni. Csinálom a dolgomat és remélem, hogy ugyanolyan eredményes leszek, mint ő. Korábbi csapataimnál nem feltétlenül volt köztudott dolog ez a rokonság, de amikor a Fradihoz kerültem, ott nyilván más lett a történet”.

Kovácsréti Márk 2017 nyarán igazolt a FTC-ből Kisvárdára, de NB I-es bemutatkozására az idei Paks elleni meccsig várnia kellett - azóta 6 mérkőzésen 476 percet játszott a most futó bajnokságban. Az elmúlt két évről a következőket mondta az U21-es válogatott játékos: „Itt, Kisvárdán is sok mindent megtapasztaltam, volt néhány edzőváltás is, meg a csapatunk is sokat cserélődött az elmúlt két-két és fél év alatt. De azt gondolom, hogy mindig tudtam alkalmazkodni, mindig készen álltam a lehetőségre, amikor megkaptam, próbáltam is élni vele”. A helyzetet tovább taglalva a fiatal csatár elmondta, hogy ő már tavaly is késznek érezte magát az NB I-re, de bemutatkozására talán azért sem került sor, mert a szabolcsi klub – újoncként - kiélezett harcot folytatott a bennmaradásért, idén viszont könnyebb volt őt betenni egy összeszokottabb csapatba.

 

A labdarúgó azt is elárulta, hogy Kisvárdán többnyire angolul beszélnek az öltözőben, más nyelvet nem kellett elsajátítania a légiós csapattársak kedvéért.

Legfrissebb híreink