nb1.hu

Köln-Hertha: Dárdai várta már a villámcsapást – reakció

Sok elemzés vár a csapatra.

Dárdai Pál szerint sok elemzés vár a héten a Hertha BSC-re, amely vasárnap kikapott a német labdarúgó Bundesliga első fordulójában. A magyar vezetőedzőt "villámcsapásként" érte a Kölntől elszenvedett 3-1-es vereség.

"Ez egy villámcsapás volt, amiről mindig beszéltem. Már vártam, mikor jön. Az nem normális, ha minden jól megy" – nyilatkozott Dárdai, utalva arra, hogy a berlini együttes vereség nélkül játszotta végig a felkészülési mérkőzéseket, többek között a Liverpoolt is legyőzte.

"Mindegy milyen a felkészülés. Ha elkezdődik a szezon, ezt azonnal megtudod" – tette hozzá.

A Hertha jól kezdte a találkozót, már az 5. percben megszerezte a vezetést, a vége mégis sima vereség lett.

A 45 éves tréner szerint az első félóra után "irányt tévesztettek".

"Nem tudom, hogy ennek fizikai vagy mentális okai vannak-e" – fogalmazott.

Kiemelte, nehéz hét vár rájuk, sok elemzéssel. A Hertha szombaton a Wolfsburgot fogadja.

A berlinieknél a magyar tréner 19 éves fia, a korosztályos német válogatott Dárdai Márton végigjátszotta a találkozót.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC