nb1.hu

Kölcsönadta tehetségét a Honvéd

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A KISPEST BEJELENTÉSE:

"Tóth-Gábor Kristóf tavasszal a Kazincbarcika kölcsönjátékosa lesz
A folyamatos játéklehetőség és fejlődés érdekében a tavaszi szezont kölcsönben a másodosztályú Kazincbarcika SC-nél tölti Tóth-Gábor Kristóf, a Budapest Honvéd 19 éves, korosztályos válogatott támadója.

„Nagyon örültem a Kazincbarcika megkeresésének – jelentette ki Tóth-Gábor. – Az őszi szezonban nem tudtam folyamatosan játszani a Honvédban, fiatal játékosként viszont nekem a legfontosabb, hogy sok időt töltsek a pályán, erre pedig az NB II-ben több lehetőségem lesz. A klubbal összhangban döntöttünk, biztos vagyok benne, hogy ez lesz a megfelelő megoldás számomra és sikeres tavaszi szezont tudok produkálni.”

Fiatal támadónk ráadásul ismerős szakvezető keze alatt készülhet, hiszen a KBSC a napokban jelentette be Pacsi Bálint szerződtetését, akivel Szombathelyen már dolgozott együtt.

 

„Pacsi Bálinttal korábbról is ismertük egymást – árulta el játékosunk, – ő volt az Illés Akadémia szakmai igazgatója, amikor én is ott játszottam. Az ő személye is szerepet játszott a döntésben, megnyugvással tölt el, hogy az ő lesz a vezetőedzőnk.”

 

Tóth-Gábor Kristóf nyáron érkezett a Honvédhoz a Haladás együttesétől. A 19 esztendős játékos első, NB I-es gárdánál töltött félszezonja során 14 mérkőzésen lépett pályára csapatunkban, ezeken a fellépéseken négyszer volt eredményes, emellett kétszer – a klubok közti kooperációs együttműködésnek köszönhetően – a BFC-Siófok színeiben is szerepelt.

„Természetesen óriási boldogsággal töltött el, hogy be tudtam mutatkozni az első osztályban és az Európa-ligában is, kalandos félév volt számomra. A Magyar Kupában szerzett góljaimnak különösen örültem. Remélem, tavasszal ismét tudok bizonyítani, szeretném gólokkal és gólpasszokkal segíteni előre a Kazincbarcikát a tabellán” – zárta szavait Tóth-Gábor Kristóf."

FRISSÍTÉS, KEDD, 15.42:

Kispestről igazolt a Barcika – reakció

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC