nb1.hu

KL: nyert a DAC, főszereplő volt a fiatal magyar kapus – reakció, videó

Ettől még kemény lehet a visszavágó.

"A Feröer-szigeteken fontos lépést tettünk a továbbjutás felé. Krstović és Ciganiks élményszámba menő találataival saját pályáján győztük le a Víkingur Gøta együttesét. A kétgólos győzelem kiváló ajánlólevél a jövő csütörtöki visszavágóra" – jelezte a DAC honlapja.

Adrian Guľa (DAC, vezetőedző): „Nagyon örülünk a győzelemnek. Beigazolódott, hogy Európában nincs könnyű mérkőzés. Jól kezdtünk, az első tizenöt percben kellően gyorsan és pontosan játszottunk. Volt egy helyzetünk, majd jött Krstović fantasztikus gólja, és paradox módon ezután mintha elveszítettük volna a koncentrációnkat. Volt néhány olyan hibánk, amely elkerülhető lett volna, s így játékba hoztuk az ellenfelet. Éreztük, hogy fel kell vállalnunk a rizikót, és adnunk kell még egy gólt, ezért behoztuk Nicolaescut. Úgy gondolom, hogy nagyon értékes eredményt értünk el. Voltak olyan részei a mérkőzésnek, amikor kimondottan jól játszottunk, de voltak olyan szakaszok is, melyek nem tetszettek annyira. Az európai kupaporondon az ellenfél számít a hibáinkra. Nagyon fontos volt Veszelinov védése 0-1-nél, és Kružliaknak is volt egy fontos blokkolása. Ezek a momentumok a csapatszellemről tanúskodnak. Jó eredménnyel utazunk haza, és gratulálok a csapatnak.”

A DAC honlapja a találkozó magyar főszereplőjével, a kapus Veszelinov Dániellel készített interjút:

"Dani, hogyan értékelnéd a Víkngur elleni összecsapást a kapuból?
„Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, kemény csapat ellen játszottunk. Fizikálisan erősek voltak, a gyors ellentámadásokra építettek, ezért nagyon oda kellett figyelnünk. Mi birtokoltuk többet a labdát, az ellenfél csak a labdavesztéseink után tudott helyzetbe kerülni és pontrúgásokból veszélyeztettek.”

A stáb mindegyik ellenfelet alaposan kielemzi, rámutat az erősségekre és a gyengeségekre. Volt valamilyen meglepő elem a Feröer-szigetekiek játékában?
„Nem hinném. A pontrúgásokra hívta fel a figyelmünket a stáb – amiből volt is helyzetük – és a gyors ellentámadásokra.”

Az általad említett helyzetnél óriási védéssel akadályoztad meg a hazai egyenlítést. Hogyan láttad azt a szituációt és az volt számodra a mérkőzés legnehezebb pillanata?
„Több nehéz momentum is volt, például minden egyes szögletnél kétszáz százalékos koncentráció kellett a csapattól az öltözőben megbeszéltek alapján. Szerencsére mindent sikerült hárítanom.”

Kétgólos előnnyel várjuk a visszavágót, ami egyrészt megnyugtató, másrészt viszont nem mehetünk biztosra. Milyen meccsre számítasz a jövő héten Dunaszerdahelyen?
„Ugyanolyan kemény lesz, mint a tegnapi összecsapás. Az első meccsen is tapasztalhattuk, hogy motivált az ellenfél, a hetvenedik perc után is mentek előre, sőt a második találatot követően is akartak a szurkolók buzdítása mellett. Oda kell rájuk figyelni, nem szabad engedni, hogy vezetést szerezzenek. A védekezésben és a támadásban is ott kell lennünk fejben és mihamarabb eldönteni a továbbjutás kimenetelét. Természetesen odahaza a saját szurkolóink előtt más meccset várok. Remélhetőleg minél többen kijönnek majd buzdítani minket, mindenkit szeretettel várunk. Közös erővel bizonyosan kiharcoljuk a továbbjutást.”

A visszavágó előtt még vár ránk egy zsolnai bajnoki találkozó is, amely szintén nem ígérkezik egyszerűnek. Bár előnyünkre szolgálhat, hogy pár napon belül harmadszor is műfüvön lépünk pályára. Milyen meccset vársz?
„Kemény kilencven percre számítok, hozzánk hasonlóan a Zsolna is szereti birtokolni a labdát. Remélhetőleg nekünk jön ki jobban a lépés és kihasználjuk a kínálkozó lehetőségeket. Belőlük is alaposan felkészülünk és meglátjuk, mit hoz a találkozó.” 

VÍKINGUR GØTA – DAC 1904 0-2 (0-1)
Európa Konferencia Liga, 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés, 
Tórsvøllur, Torshavn, 
Játékvezetők:
Nejc Kajzatović – Grega Kordež, Aleksandar Kasapovič
Nézőszám: 610
Gólszerzők: 7. Krstović, 81. Ciganiks
Sárga lap: 87. A. Gregersen, ill. 16. Kružliak, 18. Moumou, 73. Blackman
DAC 1904: Veszelinov – Blackman, Kružliak (K), Brunetti, Ciganiks – Veselovský (86. Nebyla), Dimun, Káčer (86. Rymarenko) – Szánthó (62. Nicolaescu), Krstović (90. Szolgai), Moumou (62. Andzouana)
Víkingur Gøta: Reynatrod – Hansen, A. Gregersen (K), G. Vatnhamar, B. Gregersen – Svensson (69. Jonhardsson), S. Vatnhamar, Turi, Mneney, Johansen (70. Bárdason) – A. Olsen (70. Justinussen)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC