KL: lenyűgöző Kisvárda – reakciók

Kőkemény valóság.

Forrás: Kisvárda

Augusztus 11-én volt négy éve, hogy 2018-ban átadták a létesítmény, ráadásul a Ferencváros elleni bajnokival (0–2), amely a kisvárdai futball történetének első hazai NB I-es összecsapása volt.

A születésnap félig jól sikerült  várdaiaknak, mert a KL-selejtező visszavágóján 2-1-re győztek a Molde ellen, de mivel az odavágón 3-0-s vereséget szenvedtek, így kiestek a sorozatból.

A Kisvárda jól és hősiesen küzdött, ám az első felvonás volt a döntőbb tényező a párviadalban.

„Ez a kőkemény valóság volt. Nagyon jól játszottunk, a szurkolók is fantasztikusak voltak. Az volt a jelszó, hogy a lehetetlen nem létezik, és ezt próbáltuk megvalósítani. Megrúgtuk gyorsan a két gólt, domináltunk, de nem tudtuk belőni a harmadik gólunkat sajnos, ami döntően befolyásolta a párharc végkimenetelét. A Molde a szépítő góllal elérte a továbbjutást, de emelt fővel búcsúzunk, hasznos tapasztalatokat szereztünk. Csodálatos napot szereztek a fiúk mindenkinek” - mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Török László, a Kisvárda vezetőedzője.

„Mindenki láthatta, hogy milyen nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Átadtuk a kezdeményezést, de az első góljuk a kisvárdaiaknak egy hibából született, nem sikerült jól hazaadni a labdát. Megfogott minket a találat, szenvedtünk, aztán jött a második gól. A szünetben sikerült változtatnunk, próbáltuk birtokolni a labdát és javítani a kontrajátékon. Küzdelmes mérkőzés volt, szenvedtünk a Kisvárda ellen, de nagyon boldog vagyok, hogy sikerült továbbjutnunk. Lenyűgözött, amit Kisvárdán láttam. Nemcsak a csapat, hanem a város, a létesítmények, a környezet. Mi is egy kisváros csapata vagyunk, úgyhogy pontosan tudom, milyen ez. Tiszteletem az egész közösség előtt" - mondta Erling Moe, a Molde vezetőedzője.

Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Kisvárda Master Good-Molde (norvég) 2-1 (2-0)
Kisvárda, 2548 néző, v.:
Alain Durieux (luxemburgi)
gólszerzők: Asani (14., 29.), illetve Mannsverk (69.)
sárga lap: Camaj (46.), Asani (49.), Hej (58.), illetve Breivik (59.), Zekhnini (91.)
Továbbjutott: a Molde 4-2-es összesítéssel.
Kisvárda Master Good: Odincov - Hej, Kravcsenko, Kovacic, Leoni - Karabeljov, Melnyik - Asani (Navratil, 71.), Makowski (Lucas, 78.), Camaj (Ilievski, 78.) - Mesanovic
Molde: Karlström - B. Hansen, Haugan, Risa - Linnes, K. Eriksen, Mannsverk, Breivik, Knudtzon - Fofana (Zekhnini, 90.), Brynhildsen (Grodem, 71.)

Legfrissebb híreink