Kiütötte a Fradi az MTK-t - reakció

Pedig jól kezdtek a kék-fehérek.

Forrás: fradi.hu

A Fradi férfi futballistái a hétvégén nem bírtak a Puskás Akadémiával, a rangadó 2-2-es döntetlennel zárult. Bezzeg a női játékosok magabiztosan gyűjtötték be a három pontot az MTK elleni Örökrangadón.

Íme az FTC beszámolója a találkozóról:

"Örökrangadó várt bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunkra a Simple Női Liga 15. fordulójában. Nem kezdtünk jól, ugyanis az MTK rögtön a második percben megszerezte a vezetést. Szerencsére nem kellett sokat várnunk az első Fradi-gólra: Egy szögletet követően a kilencedik percben Pusztai Sára lövése utat talált a hálóba. Ezt követően sokág nem alakult ki veszély a kapuk előtt, ám a 41. percben Szabó Viktória beadása után Vágó Fanny fejelt a kapuba, így már nálunk volt az előny. Két perccel később játékos-edzőnk előkészítő szerepkörben jeleskedett, remekül indította Lara Ivanusát, aki elhúzta a kapus mellett a labdát majd higgadtan lőtte be harmadik gólunkat. 

A szünet után indult csak be igazán gólgyártás. Az 55. percben Németh Hanna átadása után Ivanusa szólózott végig a pályán, majd megszerezte második gólját a találkozón. Bő tíz perccel később Pusztai Sára is duplázni tudott, majd Czellér Dorottya is feliratkozott a gólszerzők közé. A kegyelemdöfést végül Fenyvesi Evelin vitte be az MTK-nak a 92. percben, ezzel csapatunk kiütötte az örök riválist és továbbra is magabiztosan áll a bajnokság élén."

Az MTK edzője, Farkas Attila így értékelt:

"Nagyon jól kezdtünk, hiszen már a 2. percben megszereztük a vezetést, de tudtam, hogy ez az egy gól biztosan nem lesz elég. Nyílván nem jött jól az első félidő végén szerzett két hazai gól, mivel így kettővel vezettek 45 perc után. Felhívtam a lányok figyelmét a szünetben, hogy ennek így rossz vége lesz, mert egy mérkőzést megúszni nem lehet, csak megoldani. Olyan hibákat követtünk el, melyek a futball alapelvei ellen vannak, ezeket egy közepes képességű csapat is megbünteti, a Ferencváros pedig főleg. Gondolok itt arra, hogy megbeszéltük a meccs előtt, hogy Vágó Fannyval ki kell lépni, ennek ellenére ő szabadon szervezhetett. A lányok az edzéseken dolgoznak becsülettel, szó sincs arról, hogy valaki nem csinálja rendesen a feladatát, de egy mérkőzésnek teljesen más a pszichológiája. Egy rangadót másképpen kell megvívni, sajnos több rémült arcot láttam. Meg kell mutatniuk a játékosoknak a pályán is, hogy ők jó futballisták, nem hiába tagjai az MTK-nak. Gratulálok a Ferencvárosnak!" - nyilatkozta a tréner.

Simple Női Liga, 15. forduló
FTC-Telekom-MTK 7-1 (3-1)
Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont. Játékvezető:
Molnár Réka
Gólszerzők: Pusztai (9., 66.), Vágó (41.), Ivanusa (43., 55.), Czellér (69.), Fenyvesi (92.), illetve Vachter (2.)

Legfrissebb híreink