nb1.hu

Kitömték a Vidit Lengyelországban, megyei rangadót játszott a Kövesd

Pechesen kezdődött a meccs a fehérváriaknak.

A Mezőkövesd megyei rangadón gyakorolhatott a Diósgyőr ellen, míg a MOL Fehérvár Lengyelországban vívott edzőmeccset. 

Mezőkövesd-DVTK 0-1

A Mezőkövesd beszámolója:

"A Diósgyőr 1-0-s győzelmet aratott csapatunk ellen a ma délután lejátszott zárt kapus felkészülési mérkőzésen.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, csapatunk a játékrész derekán Drazic révén gólt szerzett, azonban a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot. A folytatásban mindkét oldalon akadt néhány lehetőség, de gól nem született az első 45 percben. Fordulás után elsősorban távoli lövésekkel veszélyeztettek labdarúgóink, azonban a kaput nem sikerült bevenni. A vendégek a 85. percben egy labdaszerzést követően Suljic találatával előnybe kerültek és ezt meg is őrizték a lefújásig.

Csapatunk legközelebb szeptember 11-én, szombaton 20 órakor a MOL Fehérvár FC együttesét látja vendégül Mezőkövesden az OTP Bank Liga 6. fordulójában."

Mezőkövesd Zsóry FC – Diósgyőri VTK 0-1 (0-0)
Mezőkövesd, Városi Stadion, zárt kapus. Vezette:
Rusz Márton
Mezőkövesd I. félidő: Piscitelli – Farkas, Baki, Szépe, Martínez Torres, Derekas, Chrien, Madarász, Calcan, Vutov, Drazic.
Mezőkövesd II. félidő: Tordai – Vági, Szépe, Martínez Torres, Katanec, Derekas, Karnitski, Lakvekheliani, Jurina, Vutov, Drazic. Vezetőedző: Pintér Attila.
DVTK I. félidő: Borsos V. – Polgár, Karan, Hegedűs. – Eperjesi, Zsolnai, Zsemlye, Németh., Bárdos – Hornyák, Makrai.
DVTK II. félidő: Borsos V. – Szatmári., Karan, Hegedűs. – Eperjesi, Bertus, Oláh B., Suljic, Bokros – Horváth Z., Kocsis D. Vezetőedző: Kondás Elemér.
Sárga lap: Zsolnai (20. p.), Németh (24. p.), Jurina (66. p), Szépe (85. p.)
Gólszerző: Suljic (85. p.)

RKS Raków Częstochowa-MOL Fehérvár FC 5-2

A Vidi összefoglalója:

" Gálamérkőzésre volt hivatalos a Vidi péntek este – a lengyel RKS Rakow Częstochowa együttese látta vendégül csapatunkat felújított stadionjában. A két piros-kék klub szurkolói régóta jó viszonyt ápolnak, itt volt hát az ideje, hogy a lengyel gárda 100. születésnapján létrejöjjön a találkozó.

Nagy szeretetettel fogadták a Vidit a Fekete Madonnáról ismert városban, a kezdés előtt kölcsönösen megajándékozta egymást különböző relikviákkal a szakmai oldal, valamint a két vezetőség is, az itt kapott ajándéktárgyak egy része egészen biztosan megtekinthető lesz majd a MOL Aréna Sóstóban található Vidi Múzeumban. Természetesen a lelátón is sok magyar szurkoló foglalt helyet, az RBD a kapu mögött szurkolt lengyel kollégáikkal együtt.

A mérkőzésre ráfordulva leírhatjuk, hogy Szabics Imre és stábja nem volt könnyű helyzetben a keret összeállításakor, hiszen a válogatott játékosok mellett sérülések is nehezítették a dolgukat, erről részletesebben sportigazgatónk, Sallói István beszélt a mérkőzésen reggelén. Vezetőedzőnk így a Kovács Dániel – Kojnok, Lüftner, Dinnyés, Heister – Dárdai, Alef, Kovács István, Jallow – Csoboth, Zivzivadze tizenegyet küldte a pályára, a kispadon pedig Gundel-Takács Bence, Nyári Patrik, Menyhárt Zsombor, Tóth Tamás Vid és Horváth Barnabás foglalt helyet.

A találkozó pontban 19:21 órakor kezdődött az 1921-ben alapított RKS tiszteletére, előtte még a második csapatban levezető Piotr Malinowskit köszöntötték a hazaiak, akiknek külön rapszámot is szenteltek Częstochowában. A mérkőzés nem a legjobban indult együttesünknek, a második percben egy jobb oldali beadás Dinnyés lábáról vágódott a hálóba (1-0). Négy perccel később egy sarokrúgás után Lüftner fejelt veszélyesen, de nem talált kaput. Ezt követően kétszer is Kovács Dániel volt munkában, majd Kovacevic kapus is védett egy nagyot Dárdai távoli szabadrúgása után a 18. percben. A 20. percben kiegyenlítettünk! Zivzivadze szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd önzetlenül Dárdaihoz játszott, aki éles szögből, 11 méterről kapufás gólt lőtt (1-1).

Kilenc perccel később Guedes maradt le centikkel egy erősen középre lőtt labdáról, szerencsére vetődve sem érte el a beadást a hazai támadó. A 35. percben Zivzivadze kínálta meg Kovacevicet 18-ról egy kellemetlen pattogós labdával, aki másodikra meg is fogta azt, egy perccel később Kovács hasonló szituációban magabiztosabban, elsőre hárított. A 37. percben azonban már kapusunk is tehetetlen volt, Ivan Lopez mellel levette a labdát, majd 19 méterről hatalmas gólt ragasztott a jobb alsóba (2-1). Két perccel később Vieira kapott jó átadást a tizenhatosunkon belül és 12 méterről ő is óriási erővel vágta be a léc alá a labdát (3-1). Újabb két perc telt el, amikor újra csak egy gól volt a hátrányunk, Kojnok tette be remekül a védők mögé a labdát, Zivzivadze pedig egy átvétel után 12 méterről a rövidbe lőtt (3-2).

A félidő vége előtt szabadrúgáshoz jutott 21 méterre a kapunktól a hazai csapat, Rundic állt a labda mögé és elemi erővel a lécre bombázta azt. Nem volt azonban még vége a játékrésznek, egy RKS szögletet követően a csapatkapitány, Niewulis csúsztatott a rövidről a hálónkba (4-2).

A szünetben Szabics Imre nem változtatott, Marek Papszun hetet is cserélt. Lengyel lehetőséggel indult a második 45 perc, a csereként beállt Gwilia lövésére ért le bravúrra Kovács Dániel. Tíz perccel később Jallow 20 méteres lapos lövése zúgott el a jobb oldali kapufa mellett. A 65. percben növelték előnyüket a hazaiak, Cebulát nem tudtuk szerelni a tizenhatoson belül, nagy erővel ki is lőtte 11 méterről a jobb alsó sarkot (5-2). A 70. percben kicsit kaotikus jelenetek alakultak ki a Raków kapuja előtt, Heister beadása több lábon is megpattant, majd a kapufán csattant, balhátvédünk ismételt, végül üggyel-bajjal tisztáztak a Rakow játékosai. Három perccel később Kovács Dániel Arak közeli lövését ölelte magához.

Tízenkét perccel a lefújás előtt egy bal oldali szöglet utána a közel két méter magas Petrasek fejese hullott a felső lécre, majd egy minutummal később ismét Arak lőtt laposan, Kovács lábbal hárított. A 83. percben jártunk, amikor újra kapusunknak volt dolga, Tudor 17 méteres kísérletét kapta le a levegőből. Egy perccel a lefújás előtt egy jobb oldali beadás pattant meg a menteni igyekvő Heister lábán, Kovács óriási bravúrral szedte ki a léc alól a labdát. Egyéb érdekes esemény már nem történt a hátralévő pár percben, három góllal nyert a Raków a péntek esti találkozón. "

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC