nb1.hu

Kisvárda-Újpest: amikor 70 percnyi emberelőny sem segít

Listavezető és sereghajtó fogott kezet a meccs után.

KISVÁRDA-ÚJPEST 0-0

Több szempontból is egészen furcsa mérkőzést játszott egymással vasárnap, az NB I 9. fordulójában a Kisvárda és a sereghajtó, nyeretlen Újpest.

Egyrészt a játéknapot megelőzően nem lehetett pontosan felmérni, melyik együttes hol tart: a válogatott szünetet megelőzően Joao Janeiro együttese kikapott a Honvéd otthonában, így kérdéses volt, nem tört-e meg valamilyen ritmus a gépezetükben, míg a legutóbbi bajnoki fordulóban a Gyirmóttól súlyos vereséget szenvedő liláknál a szurkolók és a szakértők szerint mindennapos téma, mi lesz Michael Oenning vezetőedzővel – a tulajdonos, Roderick Duchatelet mindenesetre kitart a német szakember mellett.

A kérdés azonban kérdést szül, a vasárnapi mérkőzést követően pláne. A két csapat ugyanis leginkább taktikai, semmint szép futballt hozó csatában 0-0-s döntetlent ért el, ami adott esetben elképzelhetetlen lett volna, hisz a Kisvárda legutóbb május legelején, a ZTE ellen végzett rúgott gól nélkül (ott 0-0 lett), és az újpestieknél is megtört egy sorozat, ők április vége óta játszották az első olyan találkozójukat, ahol nem született egy találat sem.

Csakhogy a mérkőzés képét jelentősen befolyásolta, hogy az addig fölényben futballozó várdaiaktól a 31. percben kiállította Pintér Csaba játékvezető Camajt, aminek következtében egyértelmű lett volna, hogy az Újpest átveszi a kezdeményezést. Oenning még a félidő vége előtt becserélte a védő Diaby helyére a csatár Konét, ám egy-két kivételtől eltekintve helyzetig sem jutottak, míg a hazaiak úgy futballoztak, ahogy 10 emberrel csak lehet – támadtak, mentek előre, miközben fizikálisan masszívan bírták hátul.

Mindez pedig azt jelentette, hogy a 70 perces emberelőny semmit sem ért az Újpest számára (hacsak nem azt, hogy nem kaptak gólt és pontot loptak a listavezető otthonából), és a győzelem továbbra is hiányzik a bajnoki szezonjukból, ami 9 forduló elteltével lassacskán veszélyessé kezd válni, a vezetőedző szempontjából főleg.

A Kisvárda ezzel szemben első döntetlenjét érte el, és 19 pontjával vezeti a bajnokságot az egy meccsel kevesebbet játszó Ferencváros, valamint a Puskás Akadémia előtt.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: A KISVÁRDAI SZURKOLÓTÁBOR

Szomorú esemény, egy ötéves helyi kislány halála miatt tartottak gyászszünetet az első öt percben. Egy ilyenhez sajnos nem kellenek szavak…

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A KIÁLLÍTÁS

Taktikailag átszervezte a két csapat játékát a piros lap, ám az Újpestnek így sem sikerült előrelépnie támadásban. 

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

Az Újpest a MOL Fehérvárt fogadja pénteken, míg a Kisvárda Paksra látogat.

JEGYZŐKÖNYV:

OTP Bank Liga, 9. forduló:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 0-

Kisvárda Master Good: Dombó – Hej, Prenga, Cirkovic, Leoni – Karabeljov, Simovic – Navratil (Czérna, 94.), Ötvös (Asani, 60.), Camaj – Mesanovic (Zlicic, 90.)
Újpest FC: Banai – Kastrati, Kutrumbisz, Diaby (Mory, 37.) – Bjelos (Simon, 68.), Mitrovic (Szakály P., 87.), Csongvai, Mack, Antonov – Katona (Croizet, 68.), Beridze (Viana, 87.)

piros lap: Camaj (31.)
sárga lap: Ötvös (24.), Mesanovic (79.), illetve Diaby (3.), Kutrumbisz (75.), Viana (93.)

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

FRISSÍTÉS:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC