nb1.hu

Kisvárda-Puskás Akadémia: szárnyakat ad a hatalmas élmény? – reakció

A szurkolók kiszolgálása is cél.

Az NB I-ben a vasárnapi játéknap rangadóval indul, hiszen a Kisvárda a Puskás Akadémiát látja vendégül. Az előző idényben a Várda a második, a felcsúti csapat pedig a 3. helyen végzett, ebből kiindulva nem túlzás a rangadó kifejezés.

A Várda csütörtökön elbúcsúzott a Konferencia-ligától, mivel ugyan legyőzte 2-1-re a Moldét a visszavágón, az első meccset 3-0-ra elveszítette. A kisvárdai edző szerint a nemzetközi porondon hatalmas élményekkel gazdagodtak:

"Hatalmas élményekhez jutottunk az Európa-konferencialiga-sorozatban, négy meccsünkből hármat is megnyertünk, ez igenis sikersztori. Fantasztikus volt megélni a remek közönségünkkel együtt a csütörtöki, Molde elleni visszavágót is, amelyen megcsillant a továbbjutás, vagy legalábbis a hosszabbítás kiharcolásának lehetősége is. A péntek délelőtti edzésen lezártuk a nemzetközi szereplésünket, amelyet jó volt megélni, és visszavágyunk arra a porondra jövőre is" – fogalmazott a Kisvárda vezetőedzője a klubhonlapnak.

Török azt is elmondta, hogy egyik céljuk a közönségszórakoztató futball.

"Ilyenkor még nem teljesen reális képet mutat a tabella, inkább abból indulnék ki, hogy a legutóbbi bajnokság két dobogósa játszik egymás ellen, vagyis rangadó vár ránk. Visszaálltunk arra a ritmusra, amely meghozta a sikereket a korábbi időszakban is, igyekszünk megfelelni a vezetőség elvárásának is. Célunk az eredményes és közönségszórakoztató futball, vasárnap is szeretnénk kiszolgálni lelkes szurkolóinkat, és persze megszerezni az újabb győzelmet" – hangsúlyozta a szakember.

A Kisvárda-Puskás Akadémia találkozó 18 órakor kezdődik. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC