Kisvárda-MOL Fehérvár: Adrian Mutu is örülhetett a lelátón

Továbbra is tart a várdai csoda!

Forrás: Facebook/Kisvárda FC

KISVÁRDA-MOL FEHÉRVÁR FC 2-1

Felkészül: Adrian Mutu!

A 2021-ben a román U21-es válogatottat, valamint az U Craiovát is irányító 42 éves, játékosként a Chelsea-ben és a Juventusban is megforduló román szakemberrel kapcsolatban többször is megírtuk, hogy minden bizonnyal Joao Janeiro utódjaként a Kisvárda vezetőedzője lesz, erre újabb bizonyítékként Mutu Révész Attila sportigazgató mellett feltűnt a kisvárdai lelátón a MOL Fehérvár elleni bajnokin vasárnap.

Erős Gábor megbízott edzővel sem adta alább az utóbbi hetekben a bajnokság meglepetéscsapata, hisz veretlenek maradtak, a múlt hétvégi, MTK elleni 5-0 után ráadásul most újabb nagy győzelmet könyvelhetnek el, hisz a felsőházi rangadón 2-1-re verték a székesfehérváriakat.

Pedig nagyon kellett volna a Vidinek a győzelem, hisz egy pontra meg tudták volna közelíteni a Kisvárdát és a Puskás Akadémiát is, ehelyett azonban maradtak a negyedik helyen, ráadásul a hátrányuk immár kilenc pont az egy meccsel kevesebbet játszó Ferencváros mögött - márpedig azzal a nem titkolt céllal erősítettek nyáron, hogy bajnokok szeretnének lenni. Márpedig bármennyire is furcsa leírni, de 15 forduló után a Fradi első számú üldözője a Kisvárda.

Miután idén a Várkerti Stadionban egy várdai siker mellett egy döntetlen született, ezúttal a 3. percben vezetést szereztek a hazaiak Csirkovics fejesével, aztán húsz perccel később már meg is duplázták az előnyüket Asani mesteri csavarása után. Változtatnia is kellett Szabics Imrének, Szendrei helyett behozta Lüftnert, majd a 27. percben a szépítés is összejött Nikolics találatával. Az első félidőben nagyjából még háromszor növelhette volna az előnyét a Kisvárda, többnyire a bizonytalan fehérvári védelem miatt, és a Vidi előtt is adódott lehetőség, ám ők sem tudtak gólt szerezni.

A második félidőben sem zörrent a háló (holott helyzetek itt is, ott is akadtak), és helyenként a játék színvonala is csökkent az első félidőhöz képest, és a cserék sem jelentettek kellő frissítést a Vidinek. Ennek ellenére is volt lehetőségük az egyenlítésre, ám Zivzivadze lövését önfeláldozóan blokkolta Csirkovics a lefújás előtt.

A vége 2-1: felkészül Adrian Mutu!?



A MECCS KULCSMOMENTUMA: CSIRKOVICS BLOKKJA

Meccslabdát "hárított" a várdaiak első góljának szerzője a hajrában, megőrizve csapata vezetését, egyben három pontját. 
 

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: JASIR ASANI

Remekül mozgatta a kisvárdai támadásokat, nagyon aktív volt, gólpasszt adott, majd csodás gólt szerzett.


A GÓLOK TÖRTÉNETE:

3. perc: Asani jobbról érkező szöglete után Csirkovics fejelt a kapu jobb oldalába az ötösről, a kapufa is segített neki. 1-0

22. perc: Melnik passza találja meg Asanit, aki a tizenhatos sarkáról, jobbal a hosszú felsőbe lő egy remek mozdulattal. 2-0

27. perc: Nego indítása után Dombó hibázott, alászaladt a labdának, amit Nikolics köszönt és 12 méterről, jobbal az üres kapuba lőtt. 2-1


A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Kisvárda Mezőkövesdre, a MOL Fehérvár az MTK-hoz látogat a következő fordulóban.


JEGYZŐKÖNYV:

Kisvárda Master Good-MOL Fehérvár FC 2-1 (2-1)

Kisvárda: Dombó - Peteleu, Prenga, Cirkovic, Leoni - Melnyik, Simovic - Ötvös (Karabeljov, 78.) - Asani (Navratil, 67.), Mesanovic (Kravcsenko, 92.), Bumba (Camaj, 78.)  
Fehérvár: Kovács D. - Nego, Fiola, Stopira, Heister - Dárdai (Kovács I., 71.), Szendrei (Lüftner, 26.), Makarenko, Petrjak - Kodro, Nikolics (Zivzivadze, 79.)

gólszerzők: Cirkovic (4.), Asani (22.), illetve Nikolics (27.)
sárga lap: Asani (6.), Peteleu (76.), illetve Makarenko (30.)


A tabella a linkre kattintva érhető el. 

FRISSÍTÉS:

HÉTFŐ, 9.27:

Legfrissebb híreink