Kisvárda: mint a válogatott

Hatalmas problémát kell már a meccs előtt orvosolniuk.

Forrás: kisvardafc.hu

Gyülekeznek a viharfelhők Kisvárda fölött. Ha nem lenne elég, hogy a csapat kieső helyen áll, hogy mindeközben a bombaerős listavezetőt, a Fradit fogadják, még egy vírus is ledöntötte lábáról a csapatot. Ahogyan arról beszámoltunk, olyan sokan estek áldozatául a lázzal is járó betegségnek, hogy csütörtökön az edzést korábban abba kellett hagyni. Ezek után vagy épp mellett szeretné mindhárom pontot elhódítani a Kisvárda, valljuk be, ez nem egy kis bravúr lenne jelen pillanatban.
 
– Először is a kisvárdai klub nevében szeretnék gratulálni a válogatottnak a nem mindennapi eredményhez, mi is nagyon boldogok voltunk tőle – kezdte Dajka László vezetőedző a mérkőzés előtti gondolatait. – Ha nem is teljesen ugyanazon a szinten, de a maga nemében nagy dolog lenne, ha sikerülne legyőznünk a Fradit. Ugyanakkor be kell vallanunk, és nem is akarjuk eltitkolni, hogy gondjaink vannak, nem is kicsik. Sérülésekről és betegségekről van szó, úgyhogy jelen pillanatban – ahogy jelképesen mondani szokták – az orvos állítja össze a csapatot. Bízunk benne, hogy a sérültek és a betegek közül azért néhányan vállalni tudják majd a játékot, bár akik lázzal is küzdöttek, azok aligha léphetnek pályára. Azt szokták mondani, hogy mindig az a legjobb csapat, amelyik pályára lép, de jelen állás szerint én ki merem jelenteni, hogy mi most nem a legjobbnak vélt tizenegyünket tudjuk bevetni szombaton.
 
A vezetőedzőnek szegezték azt a kérdést is, hogy a két csapat elmúlt meccsein úgy tűnt, közeledik csapatuk a Fradihoz.
 
– Akár folytatódhatna is, de mint említettem, vannak nehézségeink, amelyek hátráltathatnak bennünket – mondta a vezetőedző. – Ettől függetlenül szeretnénk mindent megtenni, biztos vagyok benne, hogy akik pályára lépnek, mindent el is fognak követni a sikerért, és igyekszünk kihozni a maximumot ebből a meccsből. A kérdés, hogy mire lesz elég a maximum?
 
A csapatból Gheorghe Grozav combizom-húzódás miatt nem léphet pályára, Hugo Seco hasfalhúzódás miatt, a korábban műtéten átesett Anderson Pico, Mihajlo Rjasko és Délczeg Gergely sem bevethető. Ene Kornél, Vári Barnabás, Sergiu Negrut és Patrick Mevoungou lázas beteg. Lucason, Horváth Zoltánon és Gosztonyi Andráson is jelentkeztek már a fertőzés tünetei.
 

Legfrissebb híreink