Kisvárda: lemondott az edzői stáb, de Révész nem engedett 

Zajlanak az események.

Forrás: kisvardafc.hu

Egymás után háromszor kapott kia  Kisvárda együttes az NB I-ben. A hétvégi Újpest ellen fiaskó után az edzői stáb felkínálta lemondását, azonban a sportigazgató ezt nem fogadta el. Most a kisvárdai klub honlapján ment a dolgok elébe.

ÍME, A KISVÁRDA HÍRE:

“Valóban, az újpesti mérkőzést követően a teljes stáb felajánlotta a lemondását, amit a csapatnak is jeleztek – mondta a szombaton történtekről Révész Attila sportigazgató. 

– Erre azt válaszoltam, hogy ennek nem most van az ideje, meg kell vizsgálni a szituációt, és egyet-kettőt aludva a történtekre, számba vesszük a lehetőségeinket. A hétvégén ez megtörtént, nagyon sok emberrel beszéltem és a vezetőséggel is egyeztettünk. Ezek után jeleztem az edzőknek, hogy nem akarom elfogadni a lemondásukat, mert ez a helyzet nem ezt igényli. 

Ahogy belemélyültem az elemzésbe, arra a következtetésre jutottam, hogy a kialakult helyzetnek picit én is az okozója vagyok, mert augusztus közepétől teljesen kivontam magam a munka ezen részéből, egyrészt egészségügyi szabadságon voltam, másrészt úgy gondoltam, az edzők munkavégzése megfelelő, és szerettem volna, hogy még nagyobb önállóságot kapjanak. Azt látom, hogy az elmúlt időszak sikerei, a nemzetközi meccsek és a jó rajt utáni visszaesés nem az edzők felelőssége, legalábbis nem szakmai értelemben. Talán túlontúl is humánus és nagyon rendes, jó emberekről van szó, akik többségében még tapasztalatlanok is az ilyen helyzetek kezelésében. Ez számukra is jó tanulópénz lesz, hogy siker esetén kell a legkeményebb kézzel bánni a csapattal. Ezt nem tették meg, holott tapasztalataim alapján korábban erre felhívtam a figyelmet, hogy csak így lehet elkerülni, hogy megelégedjenek magukkal a játékosok. Miután edzőink most a saját bőrükön tapasztalták ezt meg, biztos, hogy egy életen át elkíséri majd őket. 

Az viszont vitathatatlan, hogy a játékosok korántsem nyújtanak olyan teljesítményt, mint a korábbi időszakban. Nem a képességek lettek egyik napról a másikra rosszabbak, hanem a jó szereplés, a válogatott meghívók hatására egyesek az arroganciától és a nagyképűségtől már nem láttak az orruknál tovább, sutba dobva minden fegyelmezettséget. Az nem baj, ha tiszteljük a játékost, de félni nem kell tőlük, ha ennek a folyamatnak látható jelei vannak, akkor annak elejét kell venni, akár úgy is, hogy büntetünk olyan időszakban is, amikor még nincs baj az eredményességgel. Az elmúlt három meccsen egyesek megengedték maguknak, hogy a játékvezetővel szemben gesztikuláltak, holott ez korábban nem volt ránk jellemző és a továbbiakban sem fogjuk megengedni. Nagyon sok jel utalt tehát arra, hogy egyeseknek csak a saját sikereik és boldogulásuk volt a fontos, nem pedig a csapat érdeke. Azért érzem azt, hogy a jelenlegi stáb úrrá tud lenni ezen a helyzeten, mert nem szakmai hibákat követtek el, hanem olyan helyzet csúcsosodott most ki, amivel korábban nem találkoztak. 

Annak ellenére, hogy az elmúlt három bajnoki mérkőzésen nem olyan eredményeket értünk el, amilyeneket szerettünk volna, ha most váltanánk, az a stáb tagjainak későbbi fejlődésében nagyobb kárt okozna. Inkább ezt a nehéz időszakot közösen vészeljük át, és ehhez minden segítséget meg fogok nekik adni, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy értékes edzőket neveljünk tovább magunknak és a magyar futballtársadalomnak is.”

Révész Attila arról is beszélt, hogy miként nézhet ez ki a gyakorlatban is.
“Amit magamra kell vállalnom az leginkább az, hogy az öltözőben és a pályán újra rend legyen – vázolta a sportigazgató. – Ezt nagyon gyorsan meg kell tudnunk teremteni, és bízom benne, hogy utána fent is tudjuk majd tartani és visszatalálunk a helyes útra. Nem vagyunk semmiről elkésve, de túl sok időnk sincs, hiszen sokasodnak a feladatok. Az is igaz, amit Török László vezetőedző nyilatkozott, hogy az Újpest elleni mérkőzés a saját magunk kivégzése is volt, olyan értelemben mindenképpen, hogy betegségek és sérülés miatt a védelemben egyébként is foghíjasok vagyunk, a két kiállítással pedig egyelőre nem is látjuk, hogy milyen összetételben tudunk majd szerepelni a Vasas ellen. Akárhogy is, arra a mérkőzésre össze kell magunkat drótozzuk, ami nyilván nem egyszerű feladat. Másfél hónap van hátra a bajnokság ezévi szakaszából, a legtöbbet kell kihozni ebből az időszakból. Ezért kell az előttünk álló feladatokra közösen koncentrálni, a kialakult helyzetben ezt tartom a legjobb döntésnek, nem pedig azt, hogy személyi kérdések kerülnének előtérbe.”

A Kisvárda a következő fordulóban a Vasas ellen lép pályára. 
 

Legfrissebb híreink