nb1.hu

Kisvárda: klubtörténeti büntetés az MLSZ-től – részletek

Jelentős összeget kell kifizetni.

A Kisvárda bejelentése:

"A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága eljárás alá vonta klubunkat a május 5-i, Kisvárda Master Good–Újpest FC mérkőzésen történtek miatt, és megállapította a fegyelmi vétséget, ami alapján egymillió forintos pénzbüntetésben részesültünk. Ez klubunk történetének legmagasabb összegű büntetési tétele.

Az indoklás szerint a mérkőzés közben szurkolóink három alkalommal is „megbotránkoztató, obszcén kifejezéseket kiabáltak”, illetve szurkolóink „a mérkőzés után négy darab fény- és füsthatású eszközt hoztak működésbe a szektorukban”. Ez pedig ugyancsak fegyelmi vétségnek minősül.

Mindamellett, hogy továbbra is nagyon hálásak vagyunk a szurkolóinknak (nem véletlenül nyújtottuk át nekik a bajnokság zárása után a csapatot megillető ezüstérmet), kérjük őket, hogy a jövőben tartózkodjanak a hasonló megnyilatkozásoktól és cselekményektől, mert klubunkat nehéz helyzetbe hozhatják, akár visszaesőként is.

Megértésüket megköszönjük!"

A Kisvárda a büntetés ellenére remek szezont futott, hiszen az NB I-ben a második helyen zárt, így nyáron kiléphet a nemzetközi porondra.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC