Kisvárda: két játékos a Lokiban folytatja, egy visszatérő

Hivatalos bejelentés.

Forrás: kisvardafc.hu

A Kisvárda közleménye:

"Megállapodott egymással klubunk és a DVSC, hogy két játékosunk az NB II-be kiesett debreceni csapatban folytatja pályafutását. Érkezőnk is van.

Távozik Tischler Patrik, aki egy éve érkezett Kisvárdára, az elmúlt bajnokságban 26 mérkőzésen lépett pályára, húsz alkalommal csereként beállva. Az NB I-ben öt, a Magyar Kupában egy gólt szerzett. Tischler Patrikot a DVSC kivásárolta szerződéséből, további pályafutásához sok sikert kívánva köszönjük meg mindazt, amit a klubunkért tett.

„Szép évet töltöttem Kisvárdán, megszerettem a klubot és a szurkolókat is – búcsúzott el Kisvárdától Tischler Patrik. – A meccsek nagy részén csereként jutottam szerephez, és egyeztetve az új vezetőedzővel, ez a helyzet a folytatásban sem nagyon változott volna. Közben befutott értem a debreceniek ajánlata, a két klub pedig meg tudott egyezni a klubváltásomról. Köszönök szépen mindent, a szurkolók szeretetét külön is, sok sikert kívánok a várdai csapatnak az NB I-ben.”

Kapusunkkal, Zöldesi Illéssel szerződést hosszabbítottunk, de ezzel együtt a következő bajnoki évre kölcsönadtuk a DVSC-nek. A 22 éves játékos 2017-2018-ban már dolgozott együtt a debreceniek vezetőedzőjével, Kondás Elemérrel, aki akkor a Kisvárda szakvezetője volt. Neki is sikereket kívánunk a debreceni kitérőhöz!

Dzsudzsák visszatér? - a Loki sajtótájékoztatója

 

Érkezőnk is van, a csatárposzton bevethető Horváth Zoltán egyéves távollét után tér vissza csapatunkhoz – ők tavaly is váltották egymást Tischler Patrikkal, csak fordított irányban.. A 30 éves center a feljutással véget ért 2017-2018-as bajnoki évben (15 gól) és az első NB I-es esztendőnkben (9 gól) is házi gólkirályként zárta a szezont Kisvárdán. Tavaly az NB II-es ETO FC Győr színeiben játszott, ahol 23 bajnokin öt gólig jutott és a Magyar Kupában is szerzett hármat. Visszatéréséhez sok sikert kívánunk!"
 

Legfrissebb híreink