nb1.hu

Kisvárda-Kaposvár: Bódog Tamás bemutatkozik – ELŐZETES

Nem sokan cserélnének egyik csapattal sem.

A sereghajtót látja vendégül a Kisvárda, kiesési rangad van kilátásban.

A Kisvárdának nem ment jól mostanában, ezért nem is meglepő Bódog Tamás kinevezése. Dajka Lászlónak egyszerűen annyi feladata van a klubnál, hogy nem fér bele, hogy még az NB I-es csapatot is vezesse. A legnagyobb kérdés az lehet a hazaiaknál, hogy a kiesés szélére sodródó csapatot vissza tudja-e vezeti a helyes ösvényre Bódog.

A Kisvárda új vezetőedzője így nyilatkozott a meccs előtt:

„Az ellenfél pozíciójából adódóan támadó felfogású Kaposvárra számítok, hiszen a bennmaradáshoz muszáj pontot szerezniük. Az elmúlt két meccsen az jellemezte őket, hogy az első tizenöt percben több gólhelyzetet is kidolgoztak, de mivel azokat ki is hagyták, nehéz helyzetbe sodorták magukat. Megvan bennük a veszély, jó csapatról van szó, jobb attól, amit a tabella mutat. A játékukat meghatározó elemekre oda kell figyelnünk, de úgy gondolom, mi is veszélyesen tudunk majd játszani.”

Nem sokan lennének most a Kaposvár helyében. Egyre kilátástalanabb a csapat helyzete, ráadásul idén még nyerni sem tudtak. 11 pontra van tőlük a bennmaradást jelentő 10. hely, amit jelenleg a Kisvárda birtokol. Csodára lenne szüksége a csapatnak ahhoz, hogy meg tudják őrizni az NB I-es tagságukat, azonban ennek a bekövetkezésére nem érdemes nagy összeggel fogadni.

20. FORDULÓ
17.00: Diósgyőri VTK–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
17.00: Honvéd FC–Zalaegerszeg
17.00: Kisvárda–Kaposvár
17.00: Mol Fehérvár FC–Mezőkövesd
17.00: Paks–Puskás Akadémia
Újpest–Ferencvárosi TC  – ELHALASZTVA

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC