Kisvárda-Fradi: Supka és Rebrov hiányérzete - REAKCIÓK

A türelem fontossága.

Forrás: fradi.hu

A válogatott szünet után a Ferencváros a Kisvárda otthonában vendégeskedett péntek este. A zöld-fehérek a második félidőben tudták kicsikarni a három pontot: előbb Isael köszönt be a 67. percben, majd a hajrában Karasiuk a saját kapuját vette be. 

Ez kellett a Fradinak Barcelona előtt - NB1.hu

 

A 2-0-s vereség után Supka Attila elmondta, az FTC könyörtelenül kihasználta az egyik kihagyásukat. 

"A játékunkat úgy szerveztük meg, hogy benne legyen a pont vagy a pontok megszerzése. Két-három olyan támadásunk is volt, amelyeknél ha pontosabbak vagyunk, gólt, gólokat is tudtunk volna szerezni. A második félidőben a Ferencváros kihasználta a figyelmetlenségünket, mert egy jobb oldali beadásnál ketten is lemaradtunk Isaelről, aki jól érkezett. Egy perccel később lett volna lehetőségünk az egyenlítésre, de a 100 százalékos ziccert kihagytuk. Aztán kinyíltunk, próbáltunk egyenlíteni, de a Fradinak becsúszott még egy gól.

 

A játékosok mindent megtettek azért, hogy eredményesek legyünk. Több volt ebben a meccsben, hiszen a Fradi sokszor nem tudott mit kezdeni a védekezésünkkel" - fogalmazott Supka a sajtótájékoztatón.

 

Rebrov arról beszélt, hogy most sem volt könnyű dolguk a Kisvárda otthonában.

"Mindig nagyon nehéz Kisvárdán játszani, főleg idegenben, úgy gondolom, hogy a Kisvárda megérdemelten van ott a legjobb öt között. Az első félidőben nem tudtunk helyzetet kialakítani, ez megnehezítette a dolgunkat, ettől függetlenül örülök, hogy akik a második félidőben csereként beálltak, jó teljesítményt nyújtottak. Nehéz sok új játékossal dolgozni, nagyon fontos volt a türelem a mai mérkőzésen.

 

Nem nyomultunk eléggé előre, de a saját játékunkat játszva jó helyzeteket alakítottunk ki, csak sokáig nem tudtuk gólra váltani őket. A vezetőgól után a saját játékunkat tudtuk játszani, de bizonyos komponenseket hiányoltam a pályán" - idézi a fradi.hu az ukrán szakembert.

 

A címvédő Ferencváros a győzelmének köszönhetően átvette a vezetést a táblázaton. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Sigérék kedden már a Barcelona otthonában játszanak BL-meccset.

Legfrissebb híreink