nb1.hu

Kisvárda-Budafok: a rossz sorozat megszakadt, a jó folytatódott

Mindkét csapatnak van oka az örömre.

Kisvárda-Budafok 0-0

Az NB I szombati programja a Kisvárda-Budafok mérkőzéssel kezdődött. A hazaiak önbizalomtól duzzadva várhatták a találkozót, hiszen a második helyen álltak a kezdő sípszó pillanatában. A meccs első játékrészében főleg a budafoki térfélen zajlott a küzdelem, de a gólszerzés nem sikerült Supka Attila tanítványainak. A második félidőben sem lehet azt mondani, hogy sorjáztak volna a nagyobbnál nagyobb helyzetek, így mondhatjuk, hogy igazságos döntetlen született. Az újonc budafokiak egyébként két vereség után tudtak ismét pontot szerezni. A Várda pedig öt játéknap óta nem szenvedett vereséget. 

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: PÓSER DÁNIEL

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Budafok kapusának rengeteg dolga akadt, de amikor kellett a helyén volt. A 14. percben például szépen leért Camaj lapos lövésére. 

A MECCS KULCSMOMENTUMA: VIANA HELYZETE

A 86. percben egy szöglet után került nagy helyzetbe Viana, de az ötös környékéről leadott lövése elkerülte a budafoki kaput.

A KÖVETKEZŐ FELADAT

A Budafok a következő forduló nyitányán az Újpestet látja vendégül, míg a kisvárdaiak a Puskás Akadémia otthonában vizitálnak.

JEGYZŐKÖNYV

Kisvárda Master Good-Budafoki MTE 0-0
Kisvárda, zárt kapuk mögött, v:
Zierkelbach
sárga lap: Melnyik (53.), Lucas (66.), Hej (79.), illetve Huszti A. (8.), Micsinai (12.), Kulcsár (48.), Margitics (88.)
Kisvárda: Dombó – Melnyik, Ene, Rubus, Hej – Cukalasz, Lucas – Sassá, Bumba, Navratil (Kovácsréti, 76.) – Camaj (Viana, 65.)
Budafok: Póser – Huszti A., Romic, M. Nikolic, Margitics – Micsinai, Oláh B. – Szabó (Ihrig-Farkas, 80.), Kulcsár (Skribek, 64.), Zsóri – Kovács

A tabella a linkre kattintva érhető el
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC