nb1.hu

Kisvárda: Bódog óriási dicsérete

Várják a döntést.

A Kisvárda futballistái az előző héten kezdték meg a közös edzéseket. Bódog Tamás a szon.hu-nak elégedetten nyilatkozott. A Várda vezetőedzője a játékosai hozzáállásáról csak pozitívan tudott beszélni. 

 

"Le a kalappal a játékosok előtt, parádés az, amit hozzáállásban és teljesítményben is beleraknak. Nem látom senkin azt, hogy feladná vagy morogna, pedig nem egyszerű most, ennél nehezebb szituációt nehéz lenne elképzelni. A játékosok szó nélkül végzik a gyakorlatokat, és várják a folytatás lehetőségét. Mindenkinek rossz ez, labdarúgónak, edzőnek, az egész szakmai stábnak egyaránt" – mondta Bódog, aki hozzátette, hogy a kéthetes kihagyás látszódott a labdarúgókon, hiszen gyakran dadogott a labda.

 

Természetesen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alakulatnál is szem előtt tartják a különböző óvintézkedéseket.

"Ügyelünk a távolságtartásra, rendszeresen fertőtlenítjük a kezünket. Csapatként sokkal egyszerűbb dolgozni, a hangulat is jobb. Viszont el kellene már dönteni, hogy miként tovább, és mikortól. Amennyiben nincs kitűzve egy határidő, sokkal nehezebb tűzben tartani a játékosokat. Sokáig kis csoportban sem lehet edzeni, mert a taktikai gyakorlásokat is el kellene majd kezdeni" – szögezte le Bódog Tamás.

A Kisvárda a hetedik helyet foglalja el az NB I táblázatán. A gárda 25 mérkőzés alatt 31 pontot szerzett. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC