Kisvárda: bejelentés két légiós sorsáról

Már szabadságon vannak.

Forrás:

A múlt hétvégén véget ért bajnokság toronymagasan legkellemesebb meglepetését a második helyen végzett Kisvárda szolgáltatta. Ez volt a várdaiak eddigi legjobb szereplése, bizonyíthatnak is jutalmul a Konferencia Ligában.

A Kisvárda fontos bejelentést tett két olyan légiósáról, akik már két bajnoki idényben is játszottak kisvárdaiként:

„Klubunk élt opciós lehetőségével, és a következő időszakra is érvénybe léptette Driton Camaj és Matheus Leoni szerződését. Ez azt jelenti, hogy a montenegrói és a brazil-olasz játékosunk is visszatér Kisvárdára a nyáron, és a következő bajnokságot is itt tölti.

Mindkét futballista megkezdte szabadságát, pontosabban Camaj rövid pihenő után csatlakozik a montenegrói válogatotthoz, amelynek színeiben négy Nemzetek Ligája-mérkőzés vár rá június elején. Camaj 2020 nyara, Leoni 2021 januárja óta csapatunk játékosa, tehát a következő lesz a harmadik bajnoki idényük Kisvárdán, amelyben lehetőséghez jutnak.”

Legfrissebb híreink