nb1.hu

Kisvárda: az MTK korábbi kapusa érkezett

A francia élvonalban is védett.

Az NB I 3. helyén álló Kisvárda hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta Danijel Petkovicsot.

"Danijel Petkovics személyében 21-szeres válogatott montenegrói kapust szerződtettünk. A 29 éves, kotori születésű futballista nem ismeretlen Magyarországon, hiszen 2016-2017-ben az MTK Budapest csapatának tagja volt. Azóta francia klubokban játszott, előbb a Lorient-ben, majd a jelenleg első osztályú Angersben.

Petkovics a 21, montenegrói színekben megvívott válogatott mérkőzése közül egyszer, 2019. szeptember 5-én a magyarok ellen, csapata által 2–1-re megnyert mérkőzésen is pályára lépett.

„Amikor az MTK-ban játszottam, a Kisvárda még NB II-es volt, úgyhogy személyes élményem nincs az új csapatomról, de válogatottbeli csapattársamtól, Driton Camajtól sokat hallottam róla – mondta a szerződés aláírása és a hivatalos fotók elkészítése után Danijel Petkovics. – Tőle tudom, hogy a klub sokat fejlődött az elmúlt években, arról pedig a megérkezésem után személyesen is meggyőződhettem, hogy jók a lehetőségek. A csapat tavaly kijutott a nemzetközi porondra, most is ez a célja. Az utóbbi hónapokban nem voltam játékban, ez a mostani remek lehetőség lesz a számomra, hogy újra felépítsem magam, és hozzásegítsem ahhoz a csapatot, hogy ismételten dobogós helyen végezzen. Szeretnék elsőszámú kapussá válni Kisvárdán, ha ez megtörténik, akkor jöhet szóba, hogy újra visszanyerjem a helyem a montenegrói válogatottban.”

 

DANIJEL PETKOVICS

Állampolgársága: montenegrói

Születési hely: Kotor

Születési idő: 1993. május 25.

Magasság: 194 cm

Klubjai: FK Bokelj (montenegrói, 2011-2014), FK Zeta (montenegrói, 2014-2015), FK Lovcsen (montenegrói, 2015-2016), MTK Budapest (2016-2017), FC Lorient (francia, 2017-2019), Angers SCO (francia, 2019-2022), Kisvárda Master Good (2023-)

Mezszáma: 30"

A Kisvárda szombaton a Paks ellen folytatja a bajnokságot. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC