nb1.hu

Kispestieknek üzent a DVTK edzője – kijutnak-e Európába?

Tényleg nem olvastuk le a szájáról, amit mondott.

Magabiztos, kiütéses, teljesen megérdemelt győzelmet aratott a Diósgyőr a Hidegkutiban a Honvéd ellen 4-0-ra. Felszabadult is volt Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője a mérkőzés után.

„Óriási dolognak tartom azt, hogy a legjobban védekező csapat otthonában négy gólt tudtunk szerezni. Tudták, hitték az egész héten a játékosaim, amit sulykoltunk beléjük, hogy esélyesként érkezünk Budapestre. Az első félidei játékunkkal maradéktalanul elégedett vagyok, csak a gól hiányzott a játékunkból. Jó helyeken szereztünk labdákat, de nem fejeztük be jól a támadásainkat. Szünetben azt kértük a futballistámtól, hogy ugyanezt a játékot folytassák, mert biztosak vagyunk benne, hogy gólt fogunk szerezni. A vezetésünk utáni hat-nyolc perc nem tetszett, Moutari ajtó-ablak helyzetbe került, utána volt még egy lehetősége a Honvédnak. Ezek után viszont szereztünk még egy gólt, csapatom erejét meg mutatja, hogyha nem könnyelműsködünk, akkor még nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Gratulálok Kispest legnagyobb királyának, Pisont Istvánnak, hogy arra a kispadra tudott kerülni, ahová kellene neki. A szurkolók meg csak akkor szidják, ha a saját csapatával kap ki, mert ez nem az övé volt.

ZTE-bravúr, Bödéék helyosztót buktak, kiütötték a Honvédot – beszámoló a 23. fordulóról – NB1.hu

A 23. fordulóval folytatódott az NB I-ben a küzdelem. A MOL Fehérvár egy félidő alatt lerendezte a Kaposvár elleni mérkőzést. A Fejér megyei alakulatban gólt szerzett a télen visszatérő Nikolics Nemanja is. Nem jött be a zalaegerszegi albérlet az Újpestnek, a lila-fehérek a Puskás Akadémiától szenvedtek vereséget.

A Nemzeti Sport arról érdeklődött Feczkónál, mi a legfőbb oka annak, hogy hatodik idegenbeli meccsét vívja meg veretlenül a DVTK.

„Amikor Diósgyőrbe érkeztünk, utolsó volt a csapat és három éve a leggyengébb idegenbeli mérleg is a DVTK-é volt. El kellett hitetni a játékosokkal, hogy bárkit le tudunk győzni. Jó úton járunk, de persze voltak szerencsés meccseink is. Viszont a legtöbb mérkőzésen tettünk azért, hogy megszerezzük a pontjainkat. Jó úton járunk, viszont nem szabad elfelejteni, hogy a sorozatok azért vannak, hogy megszakadjanak.”

Az nb1.hu afelől érdeklődött, hogy mit súgott a csereként beállt és szinte egyből gólt szerző Molnár Gábor fülébe, azok után, hogy a segítője, Pacsi Bálint elmondta a taktikai utasításokat.

Nem az ő csapata – Pisontból kifakadt az őszinteség – NB1.hu

Első NB I-es meccsén dirigálhatott Pisont István, a Honvéd edzője, Giuseppe Sannino hiányzása miatt. A kispesti szakembert most nem az MLSZ tiltotta el a munkavégzés alól, hanem elővigyázatosságból nem volt ott a mérkőzésen. Mint ismeretes, az olasz találkozhatott olyan emberekkel, akik koronavírussal érintett területen voltak.

„Az túl egyszerű lenne, hogy csak annyit kért, hogy rúgjon egy gólt…” – mondtuk Feczkónak.
„Leolvastad a számról” – válaszolta mosolyogva a szakvezető.
„Mindketten háttal álltak nekem…”
„Annyit kértem tőle, hogy minél többet legyen nála a labda, rúgjon egy gólt és akkor lehet, hogy a jövő héten kezdő lesz” – válaszolta a szakvezető még nagyobb mosollyal.

Búcsúzóul megkérdeztük a vezetőedzőtől, hogy gondolkoznak-e az európai kupaszereplésen.

„Nem!” – vágta rá határozottan, majd így folytatta: „Amikor az utolsó helyen átvettem a csapatot, az volt a tervünk, hogy stabil középcsapattá váljunk. Most is ez a cél, de a szurkolóink és a mi is azt szeretnénk, hogy a legjobbat tudjuk kihozni a szereplésünkből.”

Királyt védett a kispesti fanatikusoktól a DVTK edzője, Rebrov örül – edzői reakciók – NB1.hu

A 23. fordulóval folytatódott a küzdelem az NB I-ben. A játéknap legnagyobb meglepetését a ZTE okozta, az újonc a Mezőkövesd otthonában szerzett nagyon fontos három pontot. A Fradi a Loki legyőzésével kijavította a mezőkövesdi botlását. Az Újpest a zalaegerszegi "albérletében" kapott ki a Puskás Akadémiától.

A bajnokságból még 10. forduló van hátra, de egy dolog biztosan kijelenthető: a Diósgyőr, főleg olyan játékkal, amit a Honvéd ellen bemutatott, tényleg bárkit legyőzhet.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC