nb1.hu

Kispesti kölcsönadások

Rengeteg játékos érintett.

Íme, a Honvéd közleménye:
 
"Az első csapat hat új igazolásáról már beszámoltunk, ahogyan arról is, hogy Pisont István edző az előző idény U19-es együttesére építi az NB III-as csapatot, de ebben a két gárdában szereplő labdarúgókon túl is vannak még olyan tehetséges, fiatal futballistái a klubnak, akik a 2018–2019-es szezonban máshol kapnak lehetőséget, abban a reményben, hogy még több tapasztalattal felvértezve térnek majd vissza a Bozsik Stadionba.
 
A 20 esztendős Herjeczki Kristóf az előző idényben 9 NB I-es meccsen lépett pályára, míg az NB III-as együttesben tizennyolc mérkőzés és négy gól volt a mérlege. A két és fél éve agydaganattal műtött és a betegségből teljesen felépülő támadó fontos tagja a Honvédnak, ezért is döntött úgy a vezetés, hogy a több játéklehetőség reményében egy évre kölcsönadja a másodosztályban szereplő Gyirmótnak. Remélhetőleg sokat játszik majd, a klub pedig továbbra is figyelemmel kíséri a labdarúgót.
 
Az előző szezonban négy futballista szerepelt kölcsönben a Honvéd együttműködő partnerénél az NB II-es Dorognál, a mostani idényben két játékost ad kölcsön a klub. A 19 éves Erdélyi Botond és a 20 esztendős Hegedűs Márk is megfordult már a felnőttcsapat közelében, mindkét futballista iránt több klub is érdeklődött, minden bizonnyal ők is hasznos tapasztalatokkal és jobb játékosként térnek majd vissza.
 

A legutóbbi idényben Szegeden szereplő Gergényi Bence ezúttal a Zalaegerszeg játékosa lesz, a 20 esztendős, utánpótlás-válogatott balhátvéd is egy évre kerül kölcsönbe az NB II-es együtteshez.
 
Az eddig említett játékosok mellett a klub további labdarúgót ad kölcsön: Stoiacovici Dávid a Duna Aszfalt TVSE, Bíró Ákos a Balmazújváros, míg Raul Palmes a Kazinbarcika játékosa lesz a következő idényben.
 
Szintén Balmazújvárosban folytatja Bora György, akit megvásárolt a Honvédtól a hajdúsági együttes, rajta kívül pedig az alábbi játékosok távoznak klubunktól: Cseh Gergő, Kovács Dániel. Falussy Bálint, Nagy II Gergő, Varga Márkó, Göblyös Dániel, Nemes Barna, Bodrogi János, Fehér Imre, Mátyás Zsolt. Egy érkezőről tudunk még beszámolni, az előző szezont a Szeged kölcsönjátékosaként töltő 20 esztendős Rózsahegyi Dominik visszatért a Honvédhoz."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC