nb1.hu

Kispest: megvan a mellőzött korábbi gólkirály új csapata

Hivatalos bejelentés.

Mint ahogy azt előzetesen már jeleztük, Eppel Márton valóban a DVTK-nál folytatja karrierjét. 

A HONVÉD KÖZLEMÉNYE:

"A DVTK-nál folytatja pályafutását Eppel Márton: a támadó 2020 októberétől mostanáig volt a Honvéd játékosa, míg korábban 2016 januárja és 2018 szeptembere között erősítette klubunkat.

Az öt éve Dunaújvárosból érkező Eppel Márton az első kispesti időszakában 70 bajnokin 35 gólt szerzett, tagja volt a 2017-es bajnokcsapatnak, gólkirály lett, majd a Kajrat Almati szerződtette. A válogatott csatár kazah és belga légióskodás után 2020 októberében írt alá ismét a Honvédhoz, a most záruló időszakban 26 mérkőzésen kétszer volt eredményes.

Eppel Mártonnak köszönjük, amit a Honvédért tett, tovább pályafutásához sok sikert kívánunk!"

A DVTK JELENTÉSE:

"Diósgyőrben folytatja pályafutását Eppel Márton nyolcszoros válogatott támadó, a 2016/2017-es idény gólkirálya.

– Motivált vagyok, alig várom, hogy csatlakozzak új társaimhoz, és találkozzak a stábtagokkal! – kezdte a jelenleg betegséggel bajlódó Eppel Márton. – Benczés Miklós kitartóan hívott, és azt mutatta a DVTK, hogy mindenképpen szeretnének a csapatban látni, ami fontos számomra. A felvázolt tervek egy ambíciózus klub képét festették elém, amit alátámaszt a bajnoki tabella első helye is. Egyértelmű cél a feljutás, és most már többes szám első személyében is fogalmazhatok: egyértelmű célunk a feljutás. Jó játékkal és gólokkal szeretnék hozzájárulni a sikerhez. Az egyik első diósgyőri emlékem a régi stadionban szerzett duplám a Honvéd színeiben, az új DVTK Stadionban viszont még nem léptem pályára, bízom benne, minél hamarabb megszerzem az első gólomat immár diósgyőri mezben. Sok örömöt szeretnék a csapattal együtt szerezni a szurkolótábornak! 

– Eppel Márton nem csak tavasszal, hanem terveink szerint már ősszel, az NB I.-ben is hasznos tagja lehet a DVTK-nak.  – nyilatkozta Benczés Miklós. – A nyolcszoros válogatott Eppel Mártont nem kell különösebben bemutatni a szurkolóknak. Arra azért felhívom a figyelmet, hogy egy komplex játékos csatlakozik a DVTK keretéhez, aki a 16-oson belül bárhonnan rendkívül veszélyes a kapura, de az összjátékban is hatékony, valamint a labda megszerzéséért vívott harcban is kihasználja a testi erejét. 
Karrierje folyamatosan felfelé ívelt, szép sikereket ért el a Honvédban és sorra kapta a meghívót a válogatottba is, ám a legutóbbi időben megtört a pályafutása. Lehetőséget biztosítunk neki, hogy újabb lendületet vegyen, cserében azt várjuk, hogy segítse feljutáshoz a DVTK-t. Bízom benne, hogy kölcsönösen előnyös lesz ez a kapcsolat! A szakmai stáb pedig újabb variációs lehetőséget kap, Könyves Norbert és Eppel Márton személyében akár két egykori válogatott támadót is pályára küldhetnek.

Eppel Márton Budapesten született, a MAC színeiben kezdett focizni, majd a Sándor Károly Akadémia növendéke lett, és már 16 és fél évesen bemutatkozott az NB II.-ben. Az élvonalbeli debütálásra sem kellett sokat várni 2009 tavaszán, ám ősszel öt társával az MTK első csapata helyet Angliába vezetett az útja. Visszatérve hamar stabil élvonalbeli játékossá vált, felfigyelt rá a NEC Nijmegen is. Hollandiából Paksra tért vissza – ahol  időnként belső védőként számítottak a vérbeli támadóra -, majd kölcsönben az MTK-ban játszott, és megfordult Dunaújvárosban is. Pályafutása végül Kispesten vett újabb lendületet, ahol elkezdte termelni a gólokat. Két és fél év alatt 35 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, közte a bajnoki címet eldöntő góllal 2017-ben.

A bajnoki aranyérem mellett övé lett a gólkirályi cím is, ami egyúttal meghívót ért a nemzeti csapatba. A válogatottban összesen nyolc alkalommal lépett pályára.

2018 nyarán ismét külföld felé vette az irányt, Kazahsztánban két bajnoki ezüstéremmel tért vissza Európába, ahol a Cercle Brugge játékosa lett. A legutóbbi másfél évet pedig a ismét a Honvédban töltötte.

Névjegy

Név: Eppel Márton
Születési idő: 1991. október 26.
Születési hely: Budapest
Magasság: 190 centiméter
Poszt: támadó

Sikerei

Magyar válogatott 8/0
Magyar gólkirály (2016/2017, Bp. Honvéd)

Magyar bajnok (2016/2017, Bp. Honvéd)
Kazah bajnoki ezüstérmes (2018, Kairat Almaty; 2019, Kairat Almaty)

Pályafutás
2021/2022 tavasz Diósgyőri VTK (NB II.)
2021/2022 ősz Budapest Honvéd (NB I.) 12/0
2020/2021 Budapest Honvéd (NB I.) 12/1
2019/2020 tavasz Cercle Brugge (Belgium) 8/1
2019 Kairat Almaty (Kazahsztán, 1. osztály) 28/16
2018 ősz Kairat Almaty (Kazahsztán, 1. osztály) 13/3
2017/2018 Budapest Honvéd (NB I.) 32/14
2016/2017 Budapest Honvéd (NB I.) 27/16
2015/2016 tavasz Budapest Honvéd (NB I.) 11/5
2015/2016 ősz Dunaújváros (NB II.) 14/3
2014/2015 tavasz Dunaújváros (NB I.) 11/3
2014/2015 ősz Paks (NB I.) 5/2
2013/2014 MTK (kölcsönben, NB I.) 22/1
2013/2014 nyár Paks (NB I.) 3/0
2012/2013 Paks (NB I.) 23/4
2012/2013 Paks II (NB II.) 5/0
2011/2012 tavasz Paks (NB I.) 3/0
2011/2012 tavasz Paks II (NB II.) 10/0
2011/2012 ősz NEC Nijmegen (kölcsönben, Hollandia, 1. osztály) 1/0
2010/2011 MTK (NB I.) 21/3
2010/2011 MTK II (NB II.) 11/5
2009/2010 Oldham Athletic tartalék (kölcsönben, Anglia)
2009/2010 ősz MTK II (NB II.) 2/0
2009/2010 ősz MTK U19 
2008/2009 MTK (NB I.) 6/0
2008/2009 MTK II (NB II.) 16/5
2007/2008 MTK (NB I.) 0/0
2007/2008 MTK U19, U17
2006/2007 MTK U19, U17
2005/2006 MTK utánpótlás
2004/2005 MTK utánpótlás
2003/2004 MTK utánpótlás
2002/2003 MAC utánpótlás"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC