Kispest-Kisvárda: hihetetlen öngól és végjáték, idegtépő játékvezetéssel

Sokáig emlékezetes marad több dolog is!

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Kispest-Kisvárda 2-1

Általános döbbenetet okoz a magyar labdarúgásban az, hogy annak ellenére, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott eddig az FTC és a Puskás Akadémia, a Kisvárda állt az élen a 8. forduló előtt.

Eddig ugyanis az volt a várdai célkitűzés, amióta  feljutottak az élvonalba, hogy a gárda minél előbb és minél biztosabban hosszabbítsa meg a tagságát az élvonalban.

Tavaly viszont már jelezte a Kisvárda, hogy Révész Attila sportigazgató nem megszokott meglátásai és elképzelései még hangzatosabb eredményekre is vezethetnek, mint a mindig bennmaradás, mert a Supka Attila által irányított csapat az 5. helyen végzett a bajnokságban.

Most meg ugye az élen állt a forduló előtt, miközben a játékosokat már az a Joao Janeiro irányítja, aki korábban Szegeden próbált mindent megtenni annak érdekében, hogy a kék-feketék stabilan másodosztályúak maradjanak.

De térjünk vissza Révészre, aki egy minapi nyilatkozatában elmondta azt a labdarúgás berkein belül a fejlettebb kultúrákban már hosszú évek óta elfogadott tényt és nézetet, hogy az edzők 20-30%-ot tesznek hozzá egy gárda szerepléséhez, mert a játékstílus, az arculat, az edzői stáb és minden más egyébnek a kialakítása a sportigazgató feladata, beleértve egyébként az átigazolásokat is (a többi, csapatok mellett dolgozó szakemberek érdemeiről nem is beszélve/írva...).

Kispesten is új szelek fújnak pár éve, egészen pontosan George F. Hemingway távozása óta. A mindig szókimondó tulajdonos bajnoki címet is nyert a Kispesttel, most viszont sokkal erősebb anyagi lábakon áll a Honvéd. Ezt a helyzetet úgy kell elképzelni, hogy a költségvetése az FTC-től el van maradva, de a Vidivel és a Puskás Akadémiával talán már fel tudja venni a versenyt a büdzsé terén (és ez a cél a pályán is).

És ami a szurkolóiknak ugyanilyen fontos: a gárda eddig jobban teljesít, mint tavaly, amikor az utolsó pillanatig izgultak infarktus közeli állapotokban vállvetve a kispestiek a bennmaradásért, most meg már dobogós helyezésről álmodoznak.

Ehhez persze az is kellett, hogy sokkal gyorsabban kezdett el focizni a Kispest, mint a bajnokság elején. Ehhez meg az kellett, hogy Dusan Pantelic és Nenad Lukic végleg beilleszkedjen emberileg és szakmailag is, ráadásul átadják társaiknak a harcos, ezáltal meg majdnem mindig győztes szerb mentalitást.

A találkozó kezdete hideg zuhanyként ért fel a kispestiek számára, mert Bumba visszaszerzett egy zsugát, majd indítani akart, de Tamás Krisztián akkora és olyan öngólt szerzett, hogy ez a mozdulatsora élete végéig rémálomként fogja kísérteni.

A Kispest már előbb pedzegetett mentális erősödését viszont jelzi, hogy hamar egyenlíteni tudott, Klemenz rátartiságának és védőtársánál sokkal remekebb mozdulatsorának köszönhetően.

Ezután nagyjából egyenlő erők küzdelmét láthatta a publikum, felváltva voltak olyan periódusok, amikor az egyik, majd a másik gárda volt a veszélyesebb. A feszültséget, a felek győzni akarását az is jelezte, hogy többször voltak kisebb kakaskodások a pályán, amik még nagyobb tűzbe hozták a kispadon helyet foglalókat is.

Fordulás után is maradt a lendület, a hazaiak igyekeztek minél többször labdát birtokolni és mezőnyfölényt kiharcolni, de néha bosszantó átadási hibákat is vétettek. Helyzeteket voltak itt és ott is, de több a Kispest előtt.

Énekeltek is becsülettel a hazai ultrák (amúgy az egész mérkőzésen így tettek, akkor a leghangosabban, amikor jelezték, hogy tagjaik nem fradisták vagy újpestiek, hanem kispestiek lettek és örökké).

A 69. percben Navrátil szanaszét lőtte 6 méterről, a jobbösszekötő helyéről a lécet (Szappanos tehetetlen volt). A végéig maradt a nagy küzdelem, fordulatos, lüktető volt a játék minden szempontból. Az utolsó percekben a csereként beállt, volt gólkirály Eppel megnyerhette volna a meccset a Kispestnek, de nem ő lett a nyerőember, hanem Zinédine Machach.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: TAMÁS KRISZTIÁN ÖNGÓLJA UTÁNI FELÁLLÁS
Soha nem jó egy meccs elején azonnal hátrányba kerülni, sem otthon, sem idegenben. Ilyen öngóllal meg pláne. Tamás menteni akart, egész meccsen alázatosan, harcosan játszott, mint mindig, de ez a gól bizony benne lesz és fő helyen baki és szilveszteri összeállításokban. A Kispest viszont nem roppant össze, hanem hamar egalizált, és végig hittek benne a játékosai, hogy nyerhetnek....

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: BOGÁR GERGŐ
Picit sok lett manapság a reklamálás a fociban, de amiket és amennyiszer Bogár kapott, az nagyon kemény volt. A helyszínen mi sem láttunk lassításokat, a játékosok és az edzők sem, de a lelátóról úgy tűnt, bizony nem egyszer tök jogosan készültek ki a felek az ítéletei miatt.

GÓLOK TÖRTÉNETE:
2. p.:
Bumba szerzett vissza harcosan egy labdát a balösszekötő helyénél, majd középre ívelt, a menteni igyekvő Tamás felfoghatatlan mozdulattal emelte át a zsugát 14 méterről a gólvonalról kilépő Szappanos felett. A védőt senki nem zavarta... 0-1!

7. p.: Nem zuhant össze a Kispest, amit jelez, hogy az előre húzódó Klemenz 6 méterről lőtt középről, remek, félfordulatos mozdulattal a tétova Csirkovics mellől a kapuba. 1-1

90+5. p.: A francia légiós, Zinédine Machach a 16-os bal sarka elől, 19 méterről jobbal nagyon pontosan a bal felsőbe tekeri a labdát. Hihetetlen gól volt. 2-1

JEGYZŐKÖNYV:

Budapest Honvéd-Kisvárda Master Good 2-1 (1-1)
Bozsik Aréna, 2500 néző, v:
Bogár
gólszerzők: Klemenz (7.), Machach (94.), illetve Tamás K. (2., öngól)
kiállítva: Melnyik (93.)
sárga lap: Lukic (34.), Batik (80.), Pantelic (84.), illetve Zlicic (15.), Cirkovic (38.), Prenga (43.), Hej (44.), Simovic (54.), Camaj (77.), Melnyik (92.)
Honvéd: Szappanos - Lovric, Klemenz, Batik, Tamás K. - Hidi (Nagy G., 85.), Pantelic, Nono (Machach, 74.) - Bőle (Zsótér, 62.), Lukic (Eppel, 74.), Balogh N.
Kisvárda: Dombó - Hej, Prenga, Cirkovic, Leoni - Simovic, Melnyik - Navratil (Camaj, 73.), Zlicic (Ötvös, 73.), Bumba (Asani, 88.) - Mesanovic

KÖVETKEZŐ FELADAT:
A válogatott meccsek miatti szünet után a Kispest a Vidi vendége lesz, míg a Kisvárda az Újpestet fogadja.

Tabella a linkre kattintva érhető el

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK:

Legfrissebb híreink