nb1.hu

Király potyája, majd a Hali 5 perc alatti fordítása az Újpest ellen – videó

Horváth Ferenc előre megmondta.

Hetek óta hangoztatják a Haladás játékosai, és Horváth Ferenc vezetőedző is megígérte, hogy addig fognak küzdeni az NB I-es tagság megőrzéséért, ameddig matematikai esélyük van. 
 
A hangzatos nyilatkozatok mögé tartalom eddig is párosult, mert a Halit nem alázták meg az utóbbi időszakban, és már 3 fordulóval ezelőtt, a Vidi otthonában is rászolgált volna legalább az egyik pontra…
 

Az előző játéknapon viszont a fővárosban nyert a Honvéd vendégeként, ma meg az Újpest ellen fordított 2-0-s hátrányból. Még edzőmeccsen is hatalmas tény a kétgólos hátrányból való fordítás, pláne ilyen helyzetben, olyan potya után, amit a magyar labdarúgás kortárs legendája, Király Gábor kapott… Utána viszont adott egy gólpasszt, hogy ennél az esetnél Kire Risztevszki mit csinált, azt csak ő tudja.
 
Horváth Ferenc egyébként arról is többször ejtett már szót, hogy a téli átigazolásaik után pár hete állt össze a csapata, nekik, az lett volna a legjobb, ha „most” kezdődne a bajnokság.
 

Ez utóbbi kijelentése a Vidi elleni meccs után hangzott el a szájából, azóta kettőből kettő a mérlegük…
 
A meccsek góljainak a történetei, videókkal, összeállítások és a tabella a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC