nb1.hu

Király megismételte a belgák elleni bravúrját, nyert a Hali

Dunaújváros – Az MTK négy forduló után továbbra sem találja a kaput.

Nem kezdődött valami nagy iramban az összecsapás, úgy tűnt mindkét csapat a biztonságra helyezi a hangsúlyt. Az MTK birtokolta többet a labdát, de azt már korántsem lehet állítani, hogy kezdeményező lett volna. Az első helyzetre a 12. percig kellett várni, de Korozmán Kevin nem találta el a kaput Gera Dániel centerezése után. Két perccel később Iszlai Bence lőtt 16 méterről, de a fineszes tekerése pár centivel elkerülte Hegedüs Lajos kapuját.

 

A következő húsz percben szinte eseménytelenül csordogált a mérkőzés. Az első komoly védést Király Gábornak kellett bemutatnia, aki a 37. percben Kanta József 26 méteres szabadrúgását tolta ki újheggyel a bal felső sarokból, a mozdulat az Európa-bajnokságon bemutatott belgák elleni bravúrt idézte.

 

A „macinacis” legenda hárítása kulcsfontosságú volt, ugyanis szinte a következő támadás után megszerezte a vezetést a Haladása, amikor Bosnjak baloldali bedobása után a 19 éves Hegedűs János érkezett a Poór Patrik fején megcsúszott labdára és hat méterről Hegedüs Lajos kapujába belsőzött (0-1).

 

A második félidő elején a Haladás majdnem lekopírozta az első játékrészben szerzett találatát. Ismét Predrag Bosnjak prezentál egy hatalmas baloldali beadást, az MTK védők nem tudtak tisztázni, a kipattanóra Rácz Barnabás érkezett, de a Hali játékosa 15 méterről nem tudott gólt szerezni.

 

Az 59. percben eldöntötte a meccset a Haladás. Németh Márió kevergetett a tizenhatoson belül, majd középre centerezett, az érkező Williams hét méterről a kapu bal oldalába lőtt (0-2).

 

A folytatásban az MTK megpróbált sebességet váltani, de ez csak az iramon látszódott, helyzetekben nem mutatkozott meg. A kék-fehérek támadójátékáról mindent elmond, hogy az eddigi négy bajnokin még nem szereztek gólt. Teodoru Vaszilisz abban bízhat, hogy jövő héten már bevethető lesz Torghelle Sándor, akinek a mai mérkőzéssel lejárt az eltiltása.

 

MTK Budapest–Szombathelyi Swietelsky-Haladás 0-2 (0-1). Élő közvetítés a linkre kattintva 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC