Kinyílt a kapu: megszólalt a magyar válogatott egyik hőse

Az Eb-kijutás és a DVSC is szóba került.

Forrás: MTI / Illyés Tibor

A DIGI SPORT AZ ALÁBBI JEGYZETET KÜLDTE A HONLAPUNKNAK:

„Hogyha egy centiről bepasszolt gól lett volna, akkor is ugyanúgy emlékeznék rá” – mondta a Reggeli Startban Varga Kevin. Az isztambuli Kasimpasa labdarúgója épp a törökök elleni Nemzetek Ligája-meccsen szerezte meg első felnőtt válogatott gólját. Erről, a törökországi visszhangról és korábbi klubjáról, a Debrecenről is érzelmesen mesélt a karcagi születésű támadó.

„Furcsa gól volt, és nem csak azért, mert szinte egy egész pályát futottam előtte, ami kicsit ritka, hanem mert ez volt az első válogatott gólom” – emlékezett vissza a Törökországban légióskodó Varga Kevin a törökök ellen szerzett góljára (2-0), amivel az Európa-bajnokságra is kijutott magyar válogatott feljutott a Nemzetek Ligája elitjét jelentő A-csoportba. „Elég érdekes volt, hogy pont Törökország ellen szereztem meg az első gólomat a válogatottban. Zrika is fogadott, hogy pont ellenük, meg vigyázzak satöbbi. De nagyon örültek a klubnál, ez nekik is visszajelzés volt, hogy jó úton járok. Sok néző látta ezt, sok negatív üzenet is érkezett török szurkolóktól, de ez ilyenkor normális.”

A 24 éves játékos az Eb-kijutásról is beszélt: „Nehéz ezeket feldolgozni, jó értelemben, hiszen nagyon rögös utat járt be a magyar labdarúgás, sok támadás érte mindig a magyar futballt, hogy sokáig sikertelen volt, a 2016-os Eb-kijutás olyan katarzist jelentett, hogy még az is elkezdte nézni a labdarúgást, aki nem nagyon követte. Látszott a játékosokon, hogy tudják, mit érhetnek el, ha összejön újra a kijutás, annyival megspékelve, hogy Magyarország is helyszínt ad.”

Varga Kevint négy évre igazolta le szeptemberben a török Süper Lig 10. helyén álló Kasimpasa a DVSC-től, a támadó elmondta, hogy „nyáron szerettem volna váltani, de nem minden áron. Debrecen nagyon a szívemhez nőtt, nem szerettem volna országon belül váltani, még így sem, hogy a másodosztályba kerültünk. Leszögeztem a menedzseremnek, hogy amennyiben úgy van, szívesen maradok Debrecenben… Olyan bajnokságba szerettem volna kiigazolni, ami erősebb, úgyhogy örülök, hogy ez sikerült. Amikor megérkeztem ide, említették, hogy nagyon régóta figyelnek, ez nagyon jól esett.” A játékos azt is hozzátette, hogy „a kiigazolásommal megnyílt a kapu a válogatott felé, szerencsére pályára is tudtam lépni két mérkőzésen – nagyon örülök, hogy tudtam bizonyítani ezeken.”

Legfrissebb híreink