Kilenc játékos erősíti majd a Gyirmótot

Budapest – A meccs előtt lett rosszul, kórházban köthet ki a játékos.

Forrás:

Bravúros döntetlen ért el a Gyirmót, szervezett, taktikus, lelkes játékkal tegnap este a Bozsik Stadionban. Az újonc pontszerzésének az értékét tovább növeli, hogy kilenc kezdőjátékosára nem számíthatott Urbányi István vezetőedző. Eredetileg úgy volt, hogy csak nyolc játékosa nem lesz bevethető, ám a kezdés előtt nem sokkal Simon András is rosszul lett. Urbányi, a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a játékossal kapcsolatban elmondta, vakbélgyulladásra gyanakszanak, lehet, hogy a futballistáját műteni is kell.

 

A tréner egyébként beszélt arról is, hogy további játékosok igazolását tervezik, de neveket nem említett, azt viszont külön megemlítette, hogy amikor a kilenc sérültje visszatér, az is hatalmas erősítést jelent majd a csapatának. Az nb1.hu teszi hozzá, a hiányuk meg hátrányt jelentett…

Legfrissebb híreink