nb1.hu

Kikapott a cseh bajnoktól a Vidi

Nem tudták megőrizni az előnyüket a fehérváriak.

A VIDEOTON BESZÁMOLÓJA:

,,Márton Gábor vezetőedző ezúttal a Kovácsik – Fiola, Rus, Stopira, Hangya – Pátkai, Houri – Nego, Evandro, Petrjak – Zivzivadze kezdőt küldte pályára az első félidő kezdetén.

A mérkőzés első komoly történése a 7. percben jött el Fiola és Evandro összjátéka után. Brazil támadónkat csak szabálytalan belépővel tudták megállítani a 16-oson belül, a játékvezető 11-est ítélt, amelyet Zivzivadze emelt higgadtan a jobb felső sarokba (0-1). Négy perccel később Houri ívelhetett egy szabadrúgást a 16-oson belülre, a labdát Kolár öklözte el Stopira elől.

A 14. percben Stanciu végezhetett el szabadrúgást 24 méterről, az erőtlen lövés nem okozott gondot Kovácsiknak. A 31. percben Kovácsik ütközött Stopirával a kapunk előterében, miközben Masopust elől szabadítottak fel. Stopira a földre került, ápolásra szorult, de komolyabb sérülés nélkül tudta folytatni a találkozót. Néhány minutummal később Houri kapott pontos labdát Hangyától, majd 30 méteres sprint után 25 méteres távolságból vállalkozott lövésre, a labda nem sokkal szállt a kapu fölé. A 40. percben Zivzivadze mutatott be tetszetős cseleket, majd kapura lőtt, a lapos lövést lábbal védte a csehek kapusa.

A második félidő 47. percében a csehek kerültek helyzetbe, Negonak kellett becsúszva tisztáznia Holes elől, szöglet következett. A sarokrúgást Sevcik végezhette el, a labda Stanciut találta meg, aki kapásból lőtte ki a jobb felső sarkot 22 méterről, ezzel 1-1-re módosítva a mérkőzés állását.

Az 58. percben ismét a csehek örülhettek gólnak. Egy labdaszerzés után Musa iramodhatott meg a jobb oldalon, majd védhetetlenül lőtte hálóba a labdát Kovácsik mellett 13 méterről (2-1). Öt perccel később már 3-1-et mutatott az eredményjelző. Kolár ívelését Coufal szelídítette meg, majd Provoddal játszott össze, a labda ezután Masopust elé került, aki 24 méterről kapásból lőtt a bal alsó sarokba.

A 75. percben a magyaros nevű Takács Laco robbant be egy szélről érkező beadásra és fejelt 5 méterről nem sokkal a kapunk fölé. A 83. percben Petrjak vitte el a labdát két cseh védő mellett, akik egymást lökték fel, veszélyes volt ukrán szélsőnk beadása, de végül nem sikerült gólt szereznünk az ígéretes támadásból. A 87. percben Malinsky csapata be védőjét a 16-oson belül, azonban lövése a felsőléc felett hagyta el a játékteret. A mérkőzés végén kisebb kakaskodás alakult ki, az eredmény már nem változtatott, SK Slavia Praha – MOL Fehérvár FC 3-1.

Csapatunk jövő héten szombaton a ZTE otthonában kezdi el a 2020/2021-es bajnoki szezont."

Slavia Praha-MOL Fehérvár FC 3-1 

Slavia Praha: Kolár – Coufal (Frydrych 82.), Zima, Karafiát (Takács 73.), Boril (Dorley 79.) – Holes (Malinsky 82.), Sevcík (Hovorka 64.) – Masopust (Beran 64.), Stanciu (Mick van Buren 64.), Provod (Lingr 82.) – Tecl (Musa 64.)

MOL Fehérvár FC: Kovácsik – Fiola, Rus, Stopira, Hangya – Pátkai, Houri – Nego, Evandro, Petrjak – Zivzivadze (Kovács I. 66.)

Gólszerzők: Stanciu 48., Musa 58., Masopust 64., ill. Zivzivadze 9. – tizenegyesből

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC