nb1.hu

Kifakadt a DVTK edzője a debreceni zakó után

Csak egy csapat volt a pályán szerinte.

Fontos lett volna most is a DVTK-nak a pont, pontok megszerzése, de Fernando Fernández csapata 1-0-ra kikapott Miskolcon. És ez nagyon nem esett jól a diósgyőriek spanyol mesterének:
 
„Nagy esélyt szalasztottunk el ma, hogy eltávolodjunk a kieső zónától. Az a csapat, amelyik 13 alkalommal lő kapura, 20 alkalommal ad be szélről, az legalább egy pontot megérdemelt volna. Hozzáteszem, minimum egy pontot, mert a játék képe alapján ma csak egy csapat volt a pályán. Sokkal többet tettünk a győzelemért, de legalább az egy pontért, mint az ellenfelünk.”
 
Fernando meg is magyarázta, hogy miért gondolja azt, hogy igazságtalan végeredmény született.
 
„Az első félidőben rengeteg helyzetet alakítottunk ki a kapott gól előtt és azt követően is, problémánk az ellenfél 16-osa környékén akadt, ott nem tudtunk elég pontosak lenni. A DVSC a vezetés tudatában nagyon mélyen védekezett, ezt csak pontosabb megoldásokkal tudtuk volna feltörni.”
 
Az előttünk álló szünetben is tovább kell dolgoznunk, mert továbbra is a bennmaradás az elsődleges célunk. Ma is láttuk, hogy helyzeteket tudunk kialakítani, de azok értékesítése még gondot okoz. Ezen kell tovább dolgozni, hogy az MTK elleni fontos mérkőzésen a támadó harmadban pontosabbak legyünk, és akkor győztesen hagyjuk el a pályát. Sok fontos mérkőzés vár még ránk, de a bajnokság vége előtt nyolc fordulóval továbbra is életben van a csapat, látom a játékosokon az akaratot, és ez bizakodásra ad okot.”
 
Nem nehéz kitalálni: a kéthetes szünet/munka és az MTK elleni mérkőzés együtt a miskolciak számára a mostani bajnokság talán legfontosabb időszakát jelenti majd.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC