Kiesési rangadó Újpesten, bombaformában lévő Fradit fogad a Paks - ELŐZETES

Bemutatkozhat Kondás Elemér.

Forrás: ujpestfc.hu

A Debrecen régi-új vezetőedzője, Kondás Elemér a szintén a kiesés elől menekülő és új trénerrel felálló Újpest ellen mutatkozhat be kedden este a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, 28. fordulójában.

A hajdúsági együttesnél vasárnap váltották le Vitelki Zoltánt, miután a csapat pénteken, hazai pályán csak döntetlent játszott a sereghajtó - és mint utóbb kiderült, már biztosan búcsúzó - Kaposvárral, így visszacsúszott a 11., kiesést jelentő helyre.
    
Kondás Elemérrel a Debrecen 2011 és 2016 között kétszer nyert bajnokságot és kétszer Magyar Kupát, most pedig Szima Gábor tulajdonos egyértelműen azt várja a szezon végéig megbízott szakembertől, hogy tartsa bent a gárdát az élvonalban.

Kiesett a Kaposvár, nagy bajban a Loki, robog a trón felé az FTC - VISSZATEKINTÉS, ELŐZETES - NB1.hu

 


    
A kilencedik helyezett Újpest elleni idegenbeli találkozó igazi "hatpontos mérkőzés" lesz. A két együttes között mindössze egy pont a különbség, így a döntetlen egyik csapatnak sem igazán jó, a vereség viszont mindkét klub helyzetét komolyan megnehezítené az utolsó öt fordulóra.
    
A fővárosi lila-fehérek hasonló cipőben járnak, mint riválisuk: a gyenge eredmények miatt egy héttel korábban cseréltek trénert. A váltás ugyan a játékban még nem érződött, de eredményben megmutatkozott az első körben, mivel Predrag Rogannal 1-0-ra nyert a gárda a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd ellen.  
    
A tabella alsó felében óriási a tömörülés, az Újpesthez hasonlóan a Paksnak is 32 pontja van, de a hetedik Kisvárdának és a nyolcadik Zalaegerszegnek is csak három pont az előnye a DVSC előtt.
    
A hétközi fordulóban a paksiakra vár a legnehezebb feladat, mivel a címvédő és listavezető Ferencvárost fogadják, amely vasárnap este a dobogóért küzdő Diósgyőrt verte simán. Az FTC bombaformában van, ráadásul minden bizonnyal szeretné megőrizni kényelmes, kilencpontos előnyét az üldöző MOL Fehérvárral szemben, amihez győznie kell szerdán este, ha egy nappal korábban a fehérváriak felülmúlják a Honvédot.
   
Az M4 Sport mind a hat mérkőzést élőben közvetíti.

OTP Bank Liga, 28. forduló:

kedd:
Kisvárda Master Good-Mezőkövesd Zsóry FC 16.55
Újpest FC-Debreceni VSC 19.00
Budapest Honvéd-MOL Fehérvár FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 21.05

szerda:
Diósgyőri VTK-ZTE FC 16.55
Puskás Akadémia FC-Kaposvári Rákóczi FC 19.00
Paksi FC-Ferencvárosi TC 21.05

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

Legfrissebb híreink